A holtak küldöttei

„A holtak küldöttei igazából nem más, mint egy igencsak komorra sikerült űroperai világban játszódó thriller. Nem kapunk ugyan olyan hatalmas tablót Castro univerzumáról, mint mondjuk egy brit Big Dumb Objectes űroperában (lásd: Reynolds, Hamilton, Banks & co.), de amit megtudunk, az alapján könnyen nagyon kényelmetlenül érezhetjük itt magunkat. Mert ez nem egy egyenlőségen alapuló, egységes emberiséggel bíró hely. Itt a bolygókon néha még egymással marakodó, de névleg békében élő, egy hatalmas Konföderáció alatt egyesülő nemzetek léteznek, amelyek ilyen vagy olyan formában, de mind valamennyire megnyomorítják lakosaikat. Legalább is amit az Egy Egy Egyen szolgáló kutatók életútjából megtudunk, az az, hogy az ember elszerződik öt, tíz, húsz évre egy szervezethez, gyakorlatilag lemond szabadságjogai egy részéről, csak hogy a szerződése lejárta után békésen élhesse napjait. Castro regényének egyik nagy erénye, hogy sikerül ezt a helyzetet a maga nyomasztó realitásával érzékeltetnie, és még akkor nem is ástunk a könyv mélyére.

Pedig ott vannak csak az igazán érdekes elemek. Rögtön mindjárt itt van Andrea Cort, aki már-már kóros emberutálatával és antiszociális hajlamaival tökéletes antihős. Állandó szorongása, kisebb fóbiái és a múltjában lévő nyomasztó titkok, valamint a személyét övező, múltjából eredő, világokon átívelő közutálat miatt tökéletesen beilleszkedik ebbe az egészséges emberi kapcsolatokat nélkülöző világba. Ugyan a történet előrehaladtával kissé talán túlságosan is cinikussá válik - mintha nem mindig indokolná a múltja a jelenbeli viszonyulását embertársaihoz -, mégis ő az, aki, mivel senkire nincs tekintettel, tökéletes eszköz arra, hogy az állomáson lassan feltáruló szövevényes hálón átjusson, és a gyilkosságok mellett több más rejtélyre is fényt derítsen.”