„Ezzel együtt méltatlannak érzem azt a gúnyt és ellenszenvet, amellyel a média és a kommentelők nagy többsége fogadta Orbán Gáspár rövid bejelentését megtéréséről és a Felház című vallási közösség rendezvényéről. Néhány mondatos bemutatkozásába a legnagyobb rosszindulattal sem lehet mást belemagyarázni, mint kissé naiv hitet Isten valódi megtapasztalásában. Nagyon sokan vagyunk, akik valamilyen módon keressük Jézust, a nagy történelmi egyházaktól a Hit Gyülekezetén át egészen a minden szertartásrend nélkül összejáró, vagy egyedül imádkozó emberekig. Önmagában az sem botrányos, ha a társai a toborzáshoz a miniszterelnök fiának ismertségét is felhasználják: noha nem lennék meglepve, ha Gáspár lenne köztük a legdinamikusabb szervező. Hiszen ahonnan a hírnevét örökölte, onnan dinamizmust is örökölhetett.
Ami pedig a kezdeményezését illeti, az politikailag ugyan teljesen semleges, de a jelenlegi kormányzat egyházpolitikájával nyilvánvalóan ellentétes, talán lázadó is. Orbán Gáspár elmondta, hogy bár huszonkét évig volt a magyar református egyház normakövető híve, Istennel csak Ugandában találkozott, s ezért alakítana egy olyan közösséget, amelybe jöjjenek »keresztények és nem keresztények, hívők és nem hívők«. A Fidesz-kormány éppen az ilyen kis vallási csoportokat, okkal-ok nélkül szektáknak nevezett közösségeket diszkriminálja a nagy történelmi egyházak ellenére. Gáspár nyilván nem beszél erről, de a fellépése azt sugallja, hogy Isten hívását nem feltétlenül a törvényesen bejegyzett egyházak államilag támogatott templomaiban lehet meghallani. Ez őszinte üzenetnek tűnik, még ha persze nem is feltétlenül kell egyetérteni vele.”