Paolo Bacigalupi: A felhúzhatós lány

„Sok módon tudnám rendszerezni a sci-fiket, de néha elég csak két kategóriát csinálnom: azok, amelyeket elsőre is teljesen értek, és azok, amelyeket kétszer kell elolvasnom, hogy egyszer felfogjam. A felhúzhatós lány valahova a kettő közé esik, mert ugye a kivétel mindig erősíti a szabályt.

Itt van nekünk egy tök jó világ, amiben szerettem kalandozni, érdekes volt, olyan meleg és párás, hogy olvasás közben én is inkább lerúgtam magamról a takarót (már amikor épp az ágyban olvastam). Nem mindent sikerült rögtön megértenem, kellett egy jó száz oldal, mire belerázódtam, de az alapokat hamar megértettem.

Az egésznek olyan a stílusa, hogy akkor is szívesen olvastam, amikor egy szót sem értettem az egészből. Lendületes, érdekes, és igazából arra késztetett minden egyes mondattal, hogy folytassam, mert akkor meg fogom érteni, hova akar kifutni. Tök jól lehetett haladni, bár örültem, amikor hosszabb utakra kényszerültem, mert ott amúgy is arra vagyok kényszerítve, hogy olvassak, már amikor nem a telefonomat baszkurálom, ami sokáig úgyse tud lekötni, hacsak nem olvasok rajta valamit. Szóval nem arról van szó, hogy szenvedtem volna, vagy át kellett volna magam küzdeni az elején. Élveztem olvasni annak ellenére, hogy látszólag semmi közük nem volt a szereplőknek egymáshoz.”