Fekete üröm 1986

„Sok-sok tanulság adódik ebből a harminc évvel ezelőtti történésből. A legmélyebb tanulság az, hogy a modernitás embere elbizakodottságában (amit a görögök annak idején hübrisz névvel illettek) olyan erőket szabadított fel, amelyek felett egyre kevésbé képes megtartani az ellenőrzést. Mindez abban a filozófiai összefüggésben foglalható össze, amelynek lényege, hogy az ember elgondol valamit, ami még nincs, és ha megvalósítja, akkor boldog és büszke, hogy milyen okos, mert elgondolta, és milyen ügyes, mert meg is valósította. Ám ha nem töprenkedik el azon, hogy amit elgondol és megvalósít, az vajon beilleszthető-e a létezés rendjébe, akkor igen komoly kockázatoknak teszi ki magát. Előfordulhat, hogy, mint a mesevilág hőse, »kiszabadítja a szellemet a palackból«, de nem tudja azt többé visszaparancsolni. A nyugatias modernitás azért igyekezett a folytathatóság (fenntarthatóság) kontrollját kiiktatni, mert csak így tudta felszabadítani a profitra épülő energiákat. A folytathatóság kontrollja ugyanis sok esetben világossá tette volna, hogy a profit csak azért kimutatható, mert az üzleti könyvekben nem szerepelnek azok a »kockázatok és mellékhatások«, amelyek összességében nagyobbak, mint maga a haszon, így a termelési folyamat valójában súlyosan deficites, a profit negatív érték. Ezek a létdeficitek azonban nagyon nem illenének bele a nyugati modernitás apologetikus önképébe. Ma már a külső természet (föld, víz, levegő) elmocskolása és a »belső« természet (lelki, erkölcsi, szellemi energiák) egyre súlyosabb lepusztulása mindenki számára napi tapasztalat, és egyre nyilvánvalóbb, hogy az emberiségnek nem sok ideje maradt arra, hogy visszaforduljon ebből a végzetes zsákutcából.

Ám van a csernobili katasztrófának egy nagyon figyelemreméltó médiaelméleti tanulsága is. A média két rejtett hatalma a tematizációs és értelmező hatalom. A tematizáció mondja meg, hogy miről, az értelmező hatalom pedig azt, hogy mit illik gondolnia annak, akinek kedves az élete. A tematizációs hatalom alapja, hogy a média dönti el, hogy a végtelen történésfolyam mely elemeiből lesz hír, illetve, hogy mint hír a hírhierarchiában hol jelenik meg. Azt gondolhatnánk persze, hogy túl sok mozgástér nincs, hiszen, ha valami fontos, az úgyis hírré válik, sőt nyilván a hírhierarchia csúcsára kerül, de Csernobil ennek élő cáfolata. Ha van olyan történés, amelyről hírként az egész emberiségnek perceken belül értesülnie kellett volna, az éppen a csernobili baleset volt, ám két teljes napon át senki nem tudott semmit: Csernobil mint hír nem létezett! És ezt követően is inkább csak hamis információmorzsák jutottak el a külvilághoz, és nagyjából egy teljes hétre volt szükség ahhoz, hogy képet alkothassunk a történésekről.”