Erős pártokat építettünk, gyenge közösségeket hagytunk magunk mögött

A Fidesz egyre kevésbé érzékelte a társadalomban végbemenő változásokat, így megfelelő válaszokat sem tudott adni rájuk. Litkei Máté írása.

A Fidesz az MSZP-s városvezetés bírálata mellett azt sugallta a helyieknek, hogy csak az ő jelöltjük győzelmével számíthatnak állami pénzekre.
„Nem is burkoltan fenyegette meg a várost Kövér László, amikor arról beszélt: reméli, nem hibáznak a tarjáni választók. A Fidesz az MSZP-s városvezetés bírálata mellett azt sugallta a helyieknek, hogy csak az ő jelöltjük győzelmével számíthatnak állami pénzekre.
Ez a fajta zsarolás nem előzmény nélküli a magyar politikában – mások mellett Veres János egykori MSZP-s pénzügyminiszter is élt vele –, de mindig gyomorforgató, elfogadhatatlan, a szabad választás szellemével ellentétes. Úgy sejtem, erre az arroganciára, erre a gátlástalan erőpolitikára és hatalmi cinizmusra, valamint az újabb és újabb kormányzati botrányokra mondott nemet vasárnap öntudatos polgárként sok salgótarjáni szavazó.
Az egyértelmű eredményből – amelyet sem az országos, sem a helyi felmérések nem jeleztek előre – természetesen nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni, nem született meg a kormányképes ellenzék, a kormány pozíciója pedig nem rendült meg. De a sorra elveszített fontos időközi választások után a Fidesznek érdemes lenne néhány dolgon elgondolkodnia.”