Választás 2026Választás 2026

Egy tüntetés margójára

2016. március 17. 08:34

A becsomagolt halak ekkor kitörnek, zacskóikban végiggurulnak a városon, egészen a szabadságot jelentő óceánig, ahol a vízbe vetve magukat, boldogan néznek körül az őket körülölelő kékségben – zacskókba zárva.

2016. március 17. 08:34

„A Némó nyomában című rajzfilm legutolsó jelenetében az akváriumi halak szökni próbálnak.

Már hónapok óta szervezik, bevetik minden tudásukat, leleményüket, hogy megszabaduljanak nyomorult helyzetükből. Mikor már minden veszni látszik, egyiküknek támad egy óriási ötlete. Elrekesztik a tisztítóberendezést, aminek nyomán az akváriumban rövidesen pokoli állapotok keletkeznek: a víz förtelmes lesz, az algák belepnek mindent, a gyanútlan tulajdonosnak pedig nem marad más választása, mint a nagytakarítás. Ehhez azonban kis nájlontasakokba egyenként ki kell telepítenie a halakat. A becsomagolt halak ekkor kitörnek, zacskóikban végiggurulnak a városon, egészen a szabadságot jelentő óceánig, ahol a vízbe vetve magukat, boldogan néznek körül az őket körülölelő kékségben  – zacskókba zárva. Valamelyikük megszólal: »Jó. És most?«

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Orbán Viktor ezt is előre látta? A miniszterelnök taktikája megváltoztathatja Magyarország helyzetét (VIDEÓ)

Orbán Viktor ezt is előre látta? A miniszterelnök taktikája megváltoztathatja Magyarország helyzetét (VIDEÓ)
Tovább a cikkhezchevron

Tényleg, kollégák. És most?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

„Épeszű ember nem akarhatja ezt!” – belebukhat a Tisza Párt a nyilvánosságra hozott dokumentumokba

„Épeszű ember nem akarhatja ezt!” – belebukhat a Tisza Párt a nyilvánosságra hozott dokumentumokba
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
néhai Ch.Pilot
2016. március 17. 13:06
Pacsi!
Válasz erre
5
0
alex.leopardi
2016. március 17. 11:13
hihi,kissé meredek de jó
Válasz erre
10
0
paraklétosz
2016. március 17. 09:16
Zacskó? És tele lett?
Válasz erre
22
0
jappó
2016. március 17. 09:13
Hatalmas! :D
Válasz erre
14
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!