Sikereink világvége idején

„Amikor az újságokban Orbán Viktor beszédének honvédő fele kap hangsúlyt, az elvben mindenkinek jó, és mindenkinek ugyanazért. A tudósításokat többen olvassák egyfelől, Orbán Viktor üzenetei inkább célba érnek másfelől. Ezen belül szinte mindegy, hogy a miniszterelnök győztes hadvezérként vagy rettegett mumusként tűnik-e fel a közönség előtt. A lényeg, hogy a történet róla szóljon. Miután a témát sikeresélyesnek találták a stratégák – és ezt a kormány, valamint a pártok támogatottságának alakulása is visszaigazolta –, nincs más hátra, mint sulykolni és sulykolni. Illetve új impulzusokkal friss lelket lehelni beléje, amikor szükséges. Ez az impulzus ebben a pillanatban a népszavazás.

Magyarán: az a túlhajtott világvégekampány eredménye, és nem a média érzéketlenségéé, hogy a sikerpropagandának semmi hely nem jut a kommunikációs térben. Hiába lenne mivel dicsekedni, hiába is kísérleteznek vele, ezeket az állításokat nem hallja senki. Mert hát az mégsem nevezhető tért ölelő eredménynek, hogy az M1 híradóiban megmutatnak néhány délceg grafikont.

Megéri? Ha az a cél, hogy Magyarország a saját polgárainak a szemében egy viharvert, zilált és rosszkedvű ország képét mutassa – nyugat felől nézvést pedig egy kellemetlen, izgága, kekeckedő, rosszindulatú kamasz kölyöknek tűnjön –, akkor igen. Lehetséges, hogy tényleg ez a legegyszerűbb, legcélravezetőbb módja a pozíciók megőrzésének, az ellenzék mélyben tartásának. Lehetséges, hogy a pozitív üzenetek ideje valóban lejárt. Sok minden lehetséges.

Az viszont nem lehetséges, hanem biztos, hogy egy jókedvűbb országban élni mégiscsak sokkal jobb lenne. De persze tiszta sor, hogy ez sem csak azon múlik, hány emberhez jut el a közelgő felminősítés híre.”