Schmidt Mária a Nyugatról: A hitetlenség a nihilizmusba vezet
Bemutatták a Terror Háza főigazgatójának legújabb esszékötetét.
A világfelépítés valami fantasztikus, kicsit a Firefly-ra emlékeztetett, abból a szempontból, hogy itt is csillagközi utazások vannak, több bolygót látogatunk meg, és mégis csak emberek vannak.
„Tetszett a felépítés. Három szemszögből láthatjuk az eseményeket, és tök érdekes volt, hogy mind a három ennyire különbözik egymástól. Valamilyen úton-módon ugyanazt élik meg, mégis teljesen másképp reagálnak rá. Yaan hamarosan nagykorú lesz, ő az elsőszülött elsőszülöttje, az a feladata, hogy idővel majd átvegye a család és a cég vezetését. Nagy nyomás nehezedik rá, és az apja sem segít ebben, sőt, mintha segítő szándéka ellenére csak még jobban megnehezítené a dolgát. Yaan egy niesi fiú, aki külsős életre vágyik, ahogy megismeri azt. Giin nagyra becsült személy, de egy információ miatt le kell mondjon tisztségéről, és családjához visszatérve nem találja a helyét. Judy egy külsős árva, aki szívesebben lenne niesi, mert ő is csak egy gyerek, aki családot szeretne. Érdekes, hogy amíg Yaan niesiként szabadságra vágyott a külsősök között, addig Judy pont fordítva volt ezzel. Szerettem benne, hogy valóságosnak érződött. Egyik karakter sem érezte magát jól abban a helyzetben, ahol volt. Ha meg esetleg mégis megkapták, amire vágytak, mégsem olyan volt, mint ahogy arra számítottak.
Habár a történetben űrhajók, különböző bolygók, ismeretlen kultúrák és mindenféle érdekes dolgok vannak, ez a történet mégsem annyira sci-fi, mint inkább családregény. Nem az a lényeg, hogy hol játszódik, ennyi erővel lehetne a Földön is, az csak a körítés. A lényeg a karakterek közötti interakción van, és az egyszerűen zseniálisan van felépítve. Amikor már belejöttem a történetbe, azért olvastam gyorsabban, hogy megtudjam, erről hogyan vélekedik a másik karakter. Mivel mindhárom szemszög érdekes volt valamiért, mindig vártam, mikor jön a következő nézőpont váltás. Mindegyik karakter fejébe szerettem belelátni.”