„Tizenegy évvel ezelőtt is éppen március 27-re esett húsvétvasárnap. Tizenegy évvel ezelőtt az egész keresztény világ aggódva figyelte a híreket a súlyos beteg II. János Pál pápáról, akit 2005. április 2-án, az általa liturgikus nappá tett Isteni Irgalmasság vasárnapjának vigíliáján szólított magához az Úr, és két éve avatta szentté Ferenc pápa. A lengyel Karol Wojtyla 1978. októberi pápai székfoglaló szentmiséjében mondta el először legismertebb jelmondatává vált kétszavas üzenetét: Ne féljetek! Ezt a bátorító-vigasztaló felszólítást a következő nyáron megismételte Varsóban, kétmillió híve előtt – sokak szerint az a ragyogó júniusi nap volt a kommunizmus európai bukásához vezető út egyik legfontosabb mérföldköve. (Az első természetesen 1956. október 23-a volt Budapesten.)
Ezen a húsvéton különösen időszerű és indokolt ez a kétszavas üzenet: Ne féljetek! A szélsőséges iszlamisták által kedden Brüsszelben végrehajtott kegyetlen terrortámadásokat sokak szerint nem véletlenül, hanem nagyon is tudatosan időzítették a nagyhétre, amikor a több mint kétmilliárd lelket számláló keresztény nagycsalád a legnagyobb ünnepére, Jézus Krisztus kereszthalálára és feltámadására emlékezik. A céltudatos, szervezett terror fő célja legtöbbször – a jakobinusoktól a bolsevikokon, a nemzetiszocialistákon át a radikális anarchistákig és a veszett dzsihadistákig – nem csupán minél több élet kioltása, hanem még több ember megfélemlítése. Ezért joggal figyelmeztette Erdő Péter bíboros az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnökeként a brüsszeli merényletek áldozatait és családtagjait: »A szenvedés óráiban felhívok mindenkit arra, hogy ne engedje eluralkodni magán a félelmet«. (...)