Egyetemesség és illegalitás

2016. március 29. 14:49

Mi van, ha a ma uralkodónak vélt liberális egyetemesség például nem vagy nem úgy elfogadható a másik oldalnak, amely éppen megszerzi a kormányzati hatalmat?

2016. március 29. 14:49
Csizmadia Ervin
Méltányosság

„Nem lehet, hogy az »egyetemest« kell elkezdenünk értelmezni? Azt a fogalmat, amelynek jegyében immár nemzedékek óta élünk. S nem lehet, hogy ez a fogalom korántsem olyan ártatlan, mint gondolnánk? Mert első ránézésre roppant szelíd és hívogató. Éljünk mindenütt ugyanazon kulturális és politikai keretek között, terjesszük ki mindenhová a szabadságot és a demokráciát. Rendben, megtörténik.

De mi van, ha a ma uralkodónak vélt liberális egyetemesség például nem vagy nem úgy elfogadható a másik oldalnak, amely éppen megszerzi a kormányzati hatalmat? Egy ilyen »nem liberális« hatalommal szemben a kisebbségbe kerülők rögtön illegalitásba vonulnak, s azt mindennek lehordják. S bizonyos értelemben ez érthető is, hiszen egy kanonizáltnak gondolt egyetemesség-fogalmat kezdhet ki egy ilyen, a liberalizmussal szemben alternatív világképet képviselő hatalom.

Nosza, tegyünk meg mindent, hogy leváltsuk ezt az elfajzott hatalmat s állítsuk helyre a liberális egyetemességet. Akkor meg a másik oldal emberei szenvednek majd és ők is illegalitásba vonulnak, alig várva, hogy megint napfényre lépjenek.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pollip
2016. március 30. 07:19
Elvileg ez a demokrácia. DE van demokrácia úgy általában a világban? A kapitalizmus demokratikus? Az egész liberális rendszer bukásra van ítélve és meglepő módon nagyon rövid uralkodásához képest iszonyatos károkat okozott.
KannibálTatárÚr
2016. március 29. 19:08
A liberalizmus a történelem legnagyobb aljassága, amely csak néhány kivételezett érdekeit védi. A munkát végzők a versenyrendszerrel szegénységre vannak itélve, de a kereskedőkre (tulajdonosokra) ez már nem érvényes. Munka nélkül gazdagodnak. Ez érvényes az egészségügyre, iskolaügyre is. Az orvos abban érdekelt, hogy minél kevesebb beteget lásson el és ezt aránytalan drágítással érik el. Az iskolaügyben lassan egy tanárra egy diák jut, de még ezt is sokallják: minden diákra annyi tanár jusson, ahány tantárgy van. A diákok tudásán viszont ez nem látszik. Nincs az a politikai párt, amelyet nem tartanak fenn állami pénzekből. Ilyen disznóságot a kommunisták sem csináltak: az államtól nem kaptak pénzt a szavazatok után. Sok kis párt tudatosan csak a pénzszerzés céljából indul a választáson. A szórkoztatóipar állami támogatással működik, pedig a szórakozás az, amit leginkább meg lehetne adóztatni. Arról nem is beszélve, hogy semmilyen más nézetet nem torelárnak - kijelentéseik ellenére.
h.kovacs
2016. március 29. 17:39
a fasznak megy el politilógusnak az olyan, aki nem tesz különbséget a liberális demokrácia meg a diktatúra között ? egyik oldal, másik oldal egy nagy faszt
madarasi.abel
2016. március 29. 16:32
Ha kormányunk ennyire sokra tartja a népet, hogy lehet, hogy kiveri a hideg, amikor arról van szó, hogy ki kellene kérni a tisztelt nép véleményét: - a vasárnapi zárva tartásról - a Liget projektről - az olimpiáról? Csak kérdem :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!