„Eljutottam odáig, hogy éljen Horthy Miklós!”

„Hogyan viszonyultak a zsidóság reprezentánsai a Horthy-kultuszhoz?

A nagyobb évfordulókon – akár a többi történelmi egyház – központi istentiszteletet tartottak, lapjaikban cikkek, méltatások jelentek meg az államfőről. Az első zsidótörvény elfogadása után a fővárosi és a Pest megyei hitközségek nevében Stern Samu segítséget kért a kormányzótól az antiszemitizmus terjedése ellen. Horthy személyét, hiába volt korábban a numerus clausus, 1938-tól kezdve pedig a zsidótörvények, nem kapcsolták össze a jogfosztással, legalábbis a nyilvánosság előtt. Horthy hetvenhatodik születésnapján, 1944 nyarán, a deportálások közepette Budapesten hálaadó istentiszteletet tartottak a tiszteletére. Több oka is lehetett annak, hogy nyilvános megszólalásaikban nem kötötték össze az államfőt a diszkriminatív intézkedésekkel. Az egyik a kormányzósértési perek intézménye lehetett. A kultusszal történő esetleges azonosulás is felmerülhet. A kultuszépítés azonban őszintétlenül is megvalósulhatott. Utalni kell arra is, hogy a Horthy-képbe csak igen korlátozottan épültek be antiszemita kijelentések. Egy kultusz akkor hatékony, ha minél általánosabb üzenetek, szimbólumok alkotják, így eltérő világnézetű, vallású emberek is azonosulhatnak vele.

1944. október 16-án megszűnik Horthy államfői hatalma, s vele jó időre a kultuszépítés is…

A nyilasoknak rövid uralmuk alatt nem volt idejük a Szálasi-kultusz teljes felépítésére, ahogyan a Horthy-tisztelet lebontására, egy új, kidolgozott Horthy-kép megfogalmazására sem. A nyilas propaganda ellentmondásosan foglalkozott a volt államfő szerepével. Megjelent az utcán olyan plakát, amely árulásként értékelte ugyan a kiugrási kísérletet, ám nem tette Horthyt közvetlenül felelőssé. Más plakáton már egyértelműen szerepel Horthy »árulása«. »Zsidógyarapító« kormányzóként aposztrofálták, aki Károlyi Mihályhoz hasonlóan együttműködött a bolsevikokkal. Döntő változást a háború utáni helyzet hozott. Eltérő módon ugyan, de minden politikai irányzat negatívan értékelte a szerepét: a legvehemensebben a kommunisták támadták, a párt vicclapjában, a Ludas Matyiban még patás ördögként is ábrázolták. Viszonylag hamar megszületett, majd a negyvenes évek végére hegemón pozícióba került az a Horthy-kép, amely a kormányzót »fasiszta«, »véreskezű diktátorként« mutatta be. Ekkor vált alapvetővé a felfogás, hogy a Horthy-rendszer a kezdetektől »fasizmus« volt, s 1919-ből egyenesen következik 1944, így a fehérterrorból a deportálás. Sajátos, leegyszerűsített dialektikával tekintettek a történelemre, amely a »fasizmus« és az »antifasizmus« harca: 1919-ben a Tanácsköztársaság bukásával győzött a »fasizmus«, amelyet 1945-ben a szovjet hadsereg vert le. Az 1956-os eseményeket is hasonlóan értékelte a kádári propaganda.

Úgy tűnik, a jelenben is hasonló végletességgel tekintünk Horthy alakjára. Vannak, akik felélesztik a kultuszát, mások pedig a „patás ördögöt” látják benne…

A Horthy Miklóssal kapcsolatos mai közéleti viták gyakorlatilag XX. századi gyökerűek, a szóhasználat, az érvek jelentős része az elmúlt évtizedekben kialakult Horthy-képekre vezethető vissza. Nem függetlenek azonban a mai politikai, gazdasági helyzettől, tehát aktualizált formában használják őket. Évek óta látható törekvés a radikális jobboldal részéről a Horthy-kultusz megerősítésére. A kritikátlan értékeléssel szemben áll – elsősorban a baloldalhoz köthetően – az egyoldalúan negatív értékelés, amelyből hiányzik az empátia. Árnyalt Horthy-képre csak korlátozottan van társadalmi igény. Horthy Miklós akkor tudja majd elfoglalni a magyar történelemben az őt megillető helyet, ha személyéhez a szükséges kritikával és empátiával viszonyulunk. Tekintettel kell lenni az érdemeire, eredményeire, ahogyan a mulasztásaira és hibáira is.”