Körbezsarolás

2016. február 22. 13:52

Csak igyekszünk úgy tenni, mintha minden rendben lenne, pedig az immár nagyon is feltételes biztonságérzetünk csak az egyre szigorúbb intézkedésekkel tartható fenn.

2016. február 22. 13:52
Magyar Hírlap

„Csak igyekszünk úgy tenni, mintha minden rendben lenne, pedig az immár nagyon is feltételes biztonságérzetünk csak az egyre szigorúbb intézkedésekkel tartható fenn. Ahogy hozzászoktunk ahhoz is, hogy a repülőtereken le kell vetnünk még a cipőnket is, és nem vihetünk fel folyadékot a gépekre. A megszokott szabadságkomfort úgy vész el, mint holmi vacak tünemény. Miközben továbbra is megállíthatatlanul özönlik az afrikai és ázsiai embertömeg Európába, a helyzet rendezésének legcsekélyebb látszata nélkül.

Sőt, ha az adatokat nézzük, a helyzet tovább romlik. Január eleje óta megduplázódott a naponta Görögországba érkező ázsiaiak száma, múlt héten a számuk megközelítette a tizenötezret, Görögország viszont gyakorlatilag feladta schengeni határainak őrizetét. A gazdaságilag tulajdonképpen összeomlott állam az uniót zsarolja, hogy mindenféle kedvezményeket csikarjon ki. Törökország a másik nagy zsaroló, menekültek százezreivel fenyegeti Európát, de Recep Tayyip Erdogan elnök pénzzel már nem éri be, egyenesen az uniós tagságért veri az asztalt. Közben pedig újabb ütközőpontokat teremt: hadseregével orosz harci gépet lövet le, majd az Iszlám Állam ellen – eddig a legeredményesebben! – harcoló kurdokat bombázza. Törökország NATO-tagsága a másik zsarolási dzsóker a kezében, mert ennek révén sorakoztatja fel maga mögé azokat az uniós tagállamokat is, amelyek az orosz gép lelövése ügyében lázálmaikban sem állnának mellé, s amelyek korábban ugyanezeket a kurdokat fegyverzettel, lőszerrel is támogatták a harcukban. A schengeni rendszer összeomlásához persze Olaszország is hozzájárul – Róma is szívesen benyújtaná a számlát Brüsszelnek vagy Berlinnek! –, mert humanitárius megfontolásból természetesen kimenti hadihajóival az elsüllyedt lélekvesztőkről az afrikai bevándorlókat, de aztán megindítja őket a kontinens közép-nyugati része felé. Ennyi erővel akár menetrend szerint közlekedő járatokat is indíthatna értük a líbiai partokhoz…”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
madarasi.abel
2016. március 01. 03:30
Az illiberális bezzegországot, a követendő Törökországot ne szidjátok, ti mocskos komcsik!
BőröndÖdön
2016. március 01. 03:30
Oké,atika,mehetsz a pénztárba a gázsidért...
kálmi
2016. február 29. 19:43
Játsszunk el a gondolattal, hogy kilépünk. Sajnos akkor egyedül maradunk, úgy mint amikor Gyula az mszp gyűlésen.( Horn: "Egyedül vagyunk Tibor...." Nincs se katonaságunk, se iparunk, se támogatónk, se rövid, de jól zárható határunk, úgyhogy átgázol rajtunk a migráns özön se szó se beszéd. A nyugatiak meg ha már elég belőlük, fegyverrel natoval vissza fogják szorítani őket a nem uniós Balkánra, vagyis hozzánk is. Nagy örömmel fogják ezt megtenni.
wtf?
2016. február 29. 19:43
véletlenül azt olvastam címnek,hogy 'Körbefarolás'
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!