Az európai integráció összeomlóban van. Passzívan nézzük, ahogy a schengeni rendszert, a személyek szabad mozgását újra korlátozzák kontinens szerte. Egy-két millió, már itt lévő menekülttel nem tud mit kezdeni a kontinens.
„Nagyon hiányzott már valaki, aki a kritikátlan status quót védő EU-pártiság és a múltba visszaforduló Európa-ellenesség közé áll, és megmutatja a választópolgároknak, hogy ez a hamis kettősség az ő becsapásuk. Nem igaz, hogy csak ez a két választás létezhet. Lehetséges lenne egy olyan Európa is, amelynek a joganyaga számon kérhetően és betartathatóan a gazdasági igazságosságot, a társadalmi egyenlőséget, a fenntartható környezetet és az átlátható és közvetlenül választott európai federációt tartalmazza.
Nem a túl sok Európa a probléma, hanem a túl kevés. Nem a kevesebb Európa a megoldás, hanem a több.
Erre alakult meg Janisz Varufakisz, volt görög pénzügyminiszter mozgalma. Összefogja azokat, akik eddig is sokat tettek már a saját országaikban vagy helyi szinten. Nincs ugyanis oka annak, hogy miért ne lehetne egy ilyen irányzatnak összeurópai mozgalma, ha a másik kettőnek van. A nemzetállami és a helyi szint ugyanis a globalizáció korában, az európai integráció kontextusában nem lehet meg összeurópai mozgalom nélkül. Ezért találunk ebben a mozgalomban olyan sikeres politikusokat, mint a kilakoltatásokat megszüntetni próbáló barcelonai polgármester asszonyt, Ada Colaut, a megszorításokat ellenző spanyol Podemost, zöld párti francia ex-miniszter asszonyt, független ír EP-képviselőt, a német szakszervezeti federáció vezetőjét, vagy a magyar demokráciát vizsgáló Rui Tavarest. Ezért találunk Varufakisz mozgalmában olyan sikeres társadalmi mozgalmakat, mint az adriai olajkutatást megakadályozó horvát zöldeket, vagy az amerikai kormányzat nemzetközi jogot és alkotmányosságot sértő lépéseit leleplező Wikileaks alapítóját, Julian Assange-t.
Ezért találunk benne olyan értelmiségieket, mint James Galbraith közgazdász vagy Slavoj Zizek szlovén filozófus. Vagy éppen egy olyan művészt, mint Brian Eno. Sokukkal nem értek egyet sok mindenben, de mégis közös bennünk a felismerés, hogy mindenkit meglepő gyorsasággal állt elő összeomlás előtti helyzet. Tenni kell a problémák, az okok tudatosításáért a választók körében, a két hamis és kártékony elitstratégia leleplezésére. Akkor is fel kell mutatni az igazságos és zöld Európa alternatíváját az európai egységünket romboló neoliberális és a nacionalista demagógiával szemben, ha még nem teljesen világos, hogyan érhető el mindennek intézményesítése. Monnet és és Spinelli is csak fokozatosan találta meg a formát, de világos volt számukra, hogy közös cselekvés kell ahhoz, hogy a kontinens elkerülje az újabb és újabb világégést.”