Csináltam volna filmet a halálkamionról

„A Liliom ösvényt korában Hímpor néven szólítottad, és az első hírekben még arról volt szó, hogy egy apa mesél a fiának. Miért váltottál anyára?

Úgy éreztem, hogy attól, hogy ez egy nő, illetve egy anya-fiú történet, megemelkednek a tétek.

Ezt hogy érted?

Ha egy apa kilép egy házasságból, és a gyerek az anyánál marad, akkor azt mondjuk, sajnos ez van, így megy ez. Ez nem jelent izgalmat. Ha azt halljuk, hogy egy nő lép ki a házasságból, és a gyerek az apával marad, akkor rögtön gyanakodni kezdünk, hogy valami nem oké a nővel. Ez már önmagában suspense. Ez csak egy szála a közgondolkodást mélyen átszövő előítélet-hálónak. A Liliom ösvény nem elemzi ezt a jelenséget, viszont ebből az alaphelyzetből indul ki. Rebeka ebből szempontból is számkivetett, vagy ha úgy tetszik, pária. Amúgy ez nem zavarja őt, valószínűleg azért mert bántalmazott, később intézeti gyerekként mindig is deviáns volt egy kicsit. (...)

A Csak a széllel legutóbb a zsűri nagydíját nyerted Berlinben, Mundruczó fődíjat nyert a Fehér istennel Cannes-ban, a Saul fia learatott mindent, amiről csak álmodott. Te érzel olyat, hogy a magyar film kísérletezőbb formanyelvére akkor nyitott igazán a világ, ha egy közéleti témában nyilvánul meg?

A Csak a szelet Európában sokan úgy üdvözölték, hogy itt van első olyan magyar film – az én generációmból –, ami direkt társadalmi problémát fogalmaz meg. Ez megtisztelő, még akkor is, ha nem igaz, ugyanis Bollók Csaba gyönyörű Iszka utazása volt az első. De talán nem is ez a lényeg. Az jó, hogy elindult egy ilyen irány. És egyetértek azzal a sugalmazásoddal, hogy a formai kísérletek szociális tartalommal együtt nagyon jelentős műveket hozhatnak létre. Egy tradíció folytatódik: a Szegénylegények, a Családi tűzfészek, a Tízezer nap szintén kísérletező, de társadalmi izéket boncolgató filmek. Megyünk az ősök után.

A menekültválsággal nem terveztél filmben foglalkozni? Sok időt töltöttél kint a Keletiben, kérted, hogy küldjenek neked ott készült videókat. Ebből kinőtt valami?

Van egy olyan filmtervem, ami a hírekből ismert halálkamionról szól. Úgy kezdődik, hogy egy hűtőházban megpakolnak egy kamiont szalámival, lazaccal meg ilyesmikkel, és úgy végződik hogy kipakolnak belőle 71 halott menekültet megint csak egy hűtőházban, és nekiállnak azonosítani a holtesteket. A film arról szól, mi történt a két akció között. Ez ugyanis nagyon pontosan leírja a mai Európát. Szép hely ez. Éppen elkezdtem magam beleásni ebbe a témába, amikor Párizsban elszabadult a pokol, és akkor minden megváltozott. Megértettem, hogy nincs elég történelmi távlat ahhoz, hogy egy ilyen film elkészüljön. Túl gyorsan történnek, értelmeződnek át az események. A Filmalap egészen pontosan ugyanezzel az indoklással utasította el ezt a filmtervet. Úgyhogy most egy másik terven dolgozom. Itt szerintem nem lesz gond a távlatokkal, mert a harminc évvel ezelőtt történt csernobili atomkatasztrófáról szól a film. Forgatókönyv-fejlesztési szakaszban vagyunk, és már készítjük az első teszteket.”