Egy elmaradt szoboravatás

2016. február 26. 08:31

Még ha nem is vállalható ma minden szava és tette, az Istenéhez és népéhez mindhalálig hűséges Donáth György ártatlan áldozata volt az 1945 utáni kommunista terrornak.

2016. február 26. 08:31
Faggyas Sándor
Magyar Hírlap

„Miért is tiltakoztak hisztérikusan a baloldali pártok képviselői és szimpatizánsai? Azért, mert szerintük Donáth György szélsőjobboldali, meggyőződéses antiszemita politikus volt, amit Heringes Anita MSZP-s országgyűlési képviselő szerint az is bizonyít, hogy »szorgalmazója, hirdetője és megszavazója volt a zsidóellenes törvényeknek«. Baranyi Krisztina, az Együtt ferencvárosi önkormányzati képviselője a gyűlölet emberének nevezte Donáth Györgyöt, »aki egyformán gyűlölte a zsidókat, svábokat«. A Nép- szabadságban az ismert baloldali történész, Ungváry Krisztián is azt állította, közbotrány, hogy az antiszemita törvények egyik szorgalmazójának emlékművet avatnak, még akkor is, ha 1947-ben koholt vádak alapján ítélték halálra. A Gyurcsány-féle DK a szobor kapcsán a Fideszt azzal vádolta, hogy »nyíltan vállalja, hogy a fajvédő, antiszemita hagyományt tartja megőrzésre méltónak«, és mélyen elítélte a »cinikus történelemhamisítást«. (...)

Ha el is maradt szerdán a szoboravatás, ez nem változtat a történelmi igazságon: még ha nem is vállalható ma minden szava és tette, az Istenéhez és népéhez mindhalálig hűséges Donáth György ártatlan áldozata volt az 1945 utáni kommunista terrornak. De ahogy akkor sem kért kegyelmet elítélőitől, biztos, hogy ma sem kérne.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 173 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
OHM
2016. február 28. 16:33
Kezdem kapisgálni a hollóloszthoz vezető utat...
Agnieszka
2016. február 26. 19:21
Azért ebbe nem kellett volna beleszaladni. Az, aki kitalálta, h. a mártír Donáthra szoborral emlékezzünk, jó lett volna, ha előtanulmányokat folytat Donáth 45 előtti megszólalásai tárgyában. Egyébként viszonylag tájékozottként fogalmam sem volt, h. ez a Donáth rokona-e az általam ismert Donáthoknak, vagy sem, azt tudtam, h. a Magyar Közösség pörben volt egy Donáth. A holokauszt tragédia volt, tömény borzalom, kétségbeejtő látlelet a lélek ronda bugyrairól, de nem példa nélküli, azóta is voltak ilyen borzalmak, de nem Magyarországon és szilárd meggyőződésem, h. a legrosszabbra német megszállás nélkül nem került volna sor, sőt, német befolyás híján, a numerus clausus ellenére, a 30-as évek végének zsidó törvényeire sem. Viszont valamilyen bevándorlási törvénnyel meg kellett volna akadályozni a XIX.-XX. sz. fordulója táján azt, h. a zsidó betelepülés olyan mérvű legyen, h. az ország lakosságának cca. 10%-a zsidó legyen, egy, a magyartól független nép, egészen más hiten, erős nemzetközi kapcsolatokkal. Ennek az etnikumnak, mely vállaltan és kétségtelenül nagyon MÁS, mint a többiek, az ország lassan a tulajdonába csúszott át. Külön állól voltak, külön szociális és oktatási rendszerrel. Igen, ez NEM szült jó vért annyiban, h. érthetővé teszi egyesek csendes elkeseredését, a versenyhátrányba került sajátokkal való együtt érzést egyes politikusok részéről, még akkor is, ha akár Hóman, akár Donáth megszólalásai mai füllel és annak a tudatában, ami jött, nem helyeselhetők. Donáth és Hóman az életükkel fizettek. Nem lehetne ezzel, 70 év után végre beérni? Az a jó, ha minden etnikum tömegében a saját hazájában az övéi körében vívja élet harcát.
lajkakutyus
2016. február 26. 16:50
Nem kellene engedi, hogy vérszemet kapjon a magyarellenes csőcselék. A kormányt nem ezért tartjuk.
HattoryHanzo
2016. február 26. 16:41
Tegnapelőtt még koszorúztak volna, ma meg jól elvitték inkább a szobrot. C'est la NER.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!