Álomesküvő

2016. február 19. 10:16

Most van itt az ideje, hogy újragondoljuk a Szépművészeti Múzeum küldetését, profilját, ha úgy tetszik, ars poeticáját.

2016. február 19. 10:16
Doros Judit
Népszabadság

"Most van itt az ideje, hogy újragondoljuk a Szépművészeti Múzeum küldetését, profilját, ha úgy tetszik, ars poeticáját. Miközben a szakemberek a Román Csarnok felújításával és az épületet kiszolgáló technika modernizálásával vannak elfoglalva a három évre tervezett kényszerszünetben, elementáris társadalmi igény bontakozik ki egy új, egy magasztosabb feladatkörre.

Ingyenes esküvőkre. (...)

Habony Árpád 2007-ben vette feleségül Kaminsky Fannit, s egyik esküvői tanújuk Baán László, a Szépművészeti Múzeum igazgatója volt. Árokbetemetésre kifejezetten alkalmas lehetett az esemény, hiszen – miként az Emmi fensőbbségesen közölte, megtalálva újra az egyetemleges bűnbakot – a kormányfőt ekkoriban Gyurcsány Ferencnek hívták, az ara viszont Orbán Viktor sajtósaként dolgozott – tesszük hozzá mi. Fifti-fifti.

Habony Árpád nevét akkor még egyáltalán nem ismertük. Azt is csak most utólag, az úgynevezett szabad enciklopédiából böngésztük ki, hogy autószerelőnek szánták szülei, de egy tanára ajánlására a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolába jelentkezett, s díszítőszobrászként végzett esti tagozaton. Bele se merünk gondolni, hol lett volna a lagzi, ha történetesen hentesnek tanul. Vagy gázszerelőnek. Később a Képzőművészeti Főiskolának is nekilendült, de – idézzük: »tanulmányait nem fejezte be, mert pénzt kellett keresnie«. Ez elég jól sikerült, bár egy egész ország őrül meg lassan a kíváncsiságtól, vajon mivel is keresi kenyerét a meglehetősen nagy lábon élő díszítőszobrász. A múzeumért terembérletet ugyan ennek ellenére sem nem fizetett, de pár napja megtanultuk azt is, hogy fontos embernek nem is kell, mert imázsával emeli a gyűjteményi presztízst."

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brekker
2016. február 19. 15:57
"Bele se merünk gondolni, hol lett volna a lagzi, ha történetesen hentesnek tanul."
Morgen
2016. február 19. 15:10
Mekkora egy cupák lehet az, amit ennyien csócsálnak! Miért nem tetszettek oknyomozni és azonnal klavit ragadni? Maguknak mindig eső után adnak köpönyeget! Szánalmas.
Korrupt Kornél
2016. február 19. 12:01
Judit irigy vagy! Miért nem Habonyhoz mentél feleségül. Szép helyen lett volna az esküvőd!
balbako_
2016. február 19. 11:49
Nem, nem most van itt az idő! 2007-ben volt itt az ideje az átgondolásnak. Azóta hány Habony esküvőt tartottak ott? Mert, ha egyet sem akkor mire ez a kis förmedvény? Hívják be Hillert a szerkesztőségbe és kérdezzék meg tőle mit tett ez ellen. (Nem most, akkor!)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!