A visegrádi Salamon-torony kálváriája – Az utolsó fejezet

„Akármit teszünk is a jövőben a Salamon-toronnyal, építései, lerombolásai, restaurálásai már mind lemoshatatlanul rajta hagyták a történelem lenyomatát, és ez nem is lehet másként, hiszen visszamenőleg nem lehet megváltoztatni a történelmet. Viszont tanulni kell belőle!  Az a nemzedék, amely újra elköveti elődei hibáit, csak szégyent hoz magára, ugyanolyan szégyent, mint az aki nem képes megőrizni elődei emlékét. És ez a műemlékvédelemre fokozottan igaz. Nem az a feladatunk, hogy leromboljuk azt amit elődeink építettek, és nem is az, hogy pusztulni hagyjuk, hanem az hogy értékeit megőrizzük, hibáit pedig, ha ez pusztítás nélkül lehetséges, kijavítsuk. (...)

A történetnek azonban mégis van egy önmagán túlmutató haszna: a maga pőreségében mutatta meg a jelenlegi műemléki tervtanácsi rendszer alkalmatlanságát egy jelentős és közismert műemlék esetében, így most talán nem sikkad teljesen el az a magyar műemlékvédelmet hosszú idő óta lebénító, a műemléki intézményrendszer lerombolását is előidéző problémahalmaz, amelyet alapvetően a műemléki tervtanácsok alkalmatlansága okozott az elmúlt évtizedekben. (...)

Pedig egy műemléki tervtanács működhetne hatékonyan és eredményesen is. Csak éppen meg kellene fordulnia a lovon. Ma a műemléki tervtanács úgy képzeli, hogy elsősorban a műemlékek tulajdonosaitól, kezelőitől, kutatóitól, tervezőitől kell megvédenie a műemlékeket. Ezért ezek a szereplők nem kapnak szavazati jogot a tervtanácsi üléseken, örülhetnek, ha meghallgatják őket. Eredményesebb lenne a tervtanács, ha éppen azon szereplők egyeztető fórumaként működhetne, akik ismerik a műemléket és tenni is akarnak érte. Így annak sem lenne akadálya, hogy az ülések a helyszínen történjenek, így a részt vevők azonnal szembesüljenek a problémákkal, lehetőségekkel és az esetleges félreértésekkel. Ők: a tulajdonos, a kezelő, a kutató, a tervező, a helyi főépítész, a helyi műemléki felügyelő és olyan, minden adott műemlékhez egyedileg felkért valódi szakemberek, akik hasonló műemlékek kutatásában, helyreállításában, üzemeltetésében több évtizedes tapasztalatokkal rendelkeznek, legyenek arra rákényszerítve, hogy a tervtanácson mindegyikük által elfogadott kompromisszumos megoldásokat találjanak. Ők és csak ők szavazzanak a tervekről. Az persze nem árt, hogyha ebben az egyeztetésben és döntéshozatalban friss szemléletű, szakértőnek nem számító külső szereplők is segítséget nyújtanak saját véleményük bemutatásával, csak ne legyen rájuk bízva a döntés felelőssége.”