Ki kell lépnünk az EU-ból

Boris Johnson, London konzervatív polgármesterének írása a Telegraph-ban.

„Európai vagyok. Évekig éltem Brüsszelben. A régi helyeket szeretem inkább. Így neheztelek arra, hogy folyamatosan összekeverjük Európát – a világ legnagyobb és leggazdagabb kultúrájának otthonát, melyhez Nagy-Britannia mindig is hozzá fog tenni –az Európai Unió politikai projektjével. Ezért fontos hangsúlyozni, hogy nem szükségszerűen Európa-ellenes vagy xenofób az EU-ból való kilépésre szavazni június 23-án.

És fontos arra is emlékezni: nem mi változtunk meg ebben az országban. Az Európai Unió változott meg. Az elmúlt 28 évben, amióta a Telegraph-nak elkezdtem írni a Közös Piacról – ahogy akkor ismerték –, a projekt felismerhetetlenségig átalakult és megnőtt, az új üveg-acél europaloták pedig ott tornyosulnak a belga főváros kis macskaköves utcái fölött. (...)

Csak egy úton lehet elérni a változást, amire szükségünk van: ha a távozásra szavazunk. Mert az EU egész története azt mutatja, hogy akkor hallgatnak csak a lakosságra, ha az nemet mondott. Az alapvető probléma megmarad: olyan ideáljaik vannak, amiket mi nem osztunk. Egy valóban föderális uniót (e pluribus unum) akarnak, amit a legtöbb brit nem akar.

Ideje új kapcsolatot építeni, amiben képesek vagyunk megszabadítani magunkat a legtöbb nemzetek fölötti elemtől. A következő hetekben sokat fogunk hallani ennek az opciónak a rizikóiról, a gazdaságra és London városára leselkedő veszélyekről, és így tovább. Ugyan ezeket a rizikókat nem kell félvállról venni, úgy gondolom, hogy eltúlozzák őket. Hallottuk már ezeket korábban, amikor kimaradtunk az euróból, és pontosan az ellenkezője vált valóra. (...)

Emlékezzünk arra, hogy ez a föderalista vízió nem egy alantas eszme. A legemelkedettebb szándékokból született – hogy megőrizze a békét Európában. A különböző EU-intézményeket vezető emberek, akiket szívesen ócsárlunk, tapasztalataim szerint fegyelmezett és megfontolt hivatalnokok. Nagyon jó dolgokat is csináltak: Sir Leon Brittanra gondolok például, aki versenyügyi biztosként az állami segélyezés ellen küzdött.

Csak nekik egyszerűen más az elképzelésük arról, milyennek is kellene lennie Európának. Remélem, hogy ha a kilépésről születik döntés, azt kihívásnak fogják értelmezni, nem csak azért, hogy új és harmonikus kapcsolat épüljön Nagy-Britanniával, hanem azért is, hogy visszaszerezzék azt a versenyképességet, amit a kontinens elveszített az elmúlt évtizedekben.

Bármi is történik, Nagy-Britanniának támogatnia kell barátait és szövetségeseit – de azon elvek mentén, amiket eredetileg Winston Churchill javasolt: érdekeltnek és társultnak lenni Európával, de nem elmerülni benne. Ötszáz évig dolgoztunk azon, hogy megakadályozzuk a kontinentális európai hatalmak ellenünk való összefogását. Nincs értelmes indok arra, hogy most miért ne tegyünk így. (...)

Olyan sok mindent adtunk a világnak eszmékben és kultúrában, de a legértékesebb brit export, és ami miatt a leghíresebbek vagyunk, az éppen most kérdőjeleződik meg: a parlamentáris demokrácia – a módszer, ahogy az emberek kifejezik a hatalmukat.

Ez egy egyszeri alkalom arra, hogy egy valódi változásra szavazzunk Nagy-Britannia és Európa kapcsolatában. Ez az egyetlen esély arra, hogy valaha is megmutassuk azt, fontos nekünk az önkormányzat. A maradás melletti szavazás Brüsszelnek zöld jelzés lenne a több föderalizmus és a demokrácia leépítése felé. 

A következő hetekben a hozzám hasonló emberek nézetei egyre kevésbé fognak számítani, mert a választás joga a valódi uralkodóé: Nagy-Britannia népéé. És az emberek a saját szuverenitásuk ügyében definíció szerint helyesen fognak dönteni.”