Új folyó

„Nem lehet ugyanabba a folyóba kétszer lépni. Lengyelország nem Magyarország, 2016 pedig nem 2013. Akkoriban az Európai Unió fölött tündöklően sütött a nap, Angela Merkel készülődött a következő választásra, amelyen csak ő győzhetett, annyira jól dübörgött minden Németországban, az unió erőközpontjában. Ma viszont didereg mindenki, felhők takarják el a napot, hosszú sorokban várakoznak a keletről jött ismeretlenek, az egymás kezét fogó családtagok pedig egymás ellen fordultak, pontosabban saját kerítésüket kezdték megerősíteni. Lengyelország pedig látja, hogy a mellény sokkal kisebb az aktuális Rui Tavaresen, mint a 2013-ason. Hiába mondja ilyenkor a kárörvendő, hogy egész Európa Lengyelországon röhög, ő a céltábla, ő a fekete bárány, nem szabad komolyan venni. Egyetlen ország se lehet pária az EU-ban, bármilyen hangos is a boás csapat. Megkérdőjelezni bármely tagország európaiságát, demokráciáját Brüsszelre nézve szégyen, amely visszaszáll rá, amint a mesterséges hisztéria lecsillapodik.

Az Európai Unió – minden baja ellenére – mi vagyunk. Magyarok, németek, lengyelek. Mi alakítjuk. A mi arcunkat veszi föl. Nem kívülállóként áll Lengyelország a szőnyeg szélén, hanem résztvevőként mondja el kéréseit, javaslatait, hogyan változzon és fejlődjön a közösség, amelynek tagja. Nem alsóbb rendű csak azért, mert kevesebb adóbevételt termel, mint nyugati szomszédja. Ezt pedig a nyugati tagállamoknak is meg kell érteniük.”