Az SFmag.hu kedvencei 2015-ben

„JUHÁSZ VIKTOR

Az év felfedezése – Robert Jackson Bennett: City of Stairs

A szerző első regénye ugyan már magyarul is elérhető egy ideje, de részemről ezzel könyvével sikerült megismernem és azonnal megkedvelnem. Az sfmagos ismertetőmben bővebben is kifejtettem, miért érzem ezt az idei év egyik legeredetibb olvasmányélményének, de ha röviden kellene összefoglalnom, azt mondanám, azért, mert a City of Stairs egyszerre nagyon jó kémregény, krimi és fantasy, ráadásul Bennett a háttérnek választott fiktív világot a megszokott nyugati alapok helyett sokkal egzotikusabb miliőbe tette.

Az év folytatása – Max Gladstone: Two Serpents Rise

Tavaly pontosan egy ugyanilyen összefoglaló keretében már lelkendeztem Max Gladstone »Craft Sequence« néven futó sorozatának első részéről, a Three Parts Deadről. Most menetrendszerűen az egyébként teljesen különálló második részt, a Two Serpents Rise-t fogom magasztalni, ahol a világ ugyanaz, de a szereplők, a konfliktusok és a helyszínek teljesen mások. Gladstone döbbenetesen erős modern fantasyt ír, ahol remekül megférnek egymás mellett az ügyvédkonszernekként működő máguscéhek, a legendás teremtmények, az isteneket gyilkoló vezérigazgatók és a gigászi fantasy nagyvárosok. A Two Serpents Rise egy véráldozó azték panteonra emlékeztető vallás egykori fészkében, a modern metropolisszá hízott sivatagi Dresediel Lexben játszódik, ahol a város vízellátását biztosító megavállalatnak komoly gondjai támadnak egy céges fúzióval meg a víztározókat ellepő démonokkal. A sorozat első kötetéhez hasonlóan ez is ütős, ötletes és friss regény. (…)

MOSKÁT ANITA

Az idei legkülönlegesebb könyv díját nálam Doug Dorst és J. J. Abrams szerelemgyermeke, az S. vitte. Sokkal több ez, mint egy átlagos regény: a kötet külsőre régi könyvtári példánynak tűnik – sárgult lapok, szövetkötés, kölcsönzési pecsétek –, a szöveg pedig egy fiktív író, a rejtélyes személyazonosságú és jelenleg eltűnt V. M. Straka utolsó regénye, a Thészeusz hajója. Ezt a könyvet kezdi el olvasni két egyetemista bölcsész, akik a margóra írt jegyzetekkel kommunikálnak egymással, próbálják értelmezni a regény rejtett utalásait és kinyomozni Straka kilétét, miközben egymást is megismerik. És nem marad ki a játékból az olvasó sem. Ahogy a lapok közé csúsztatott képeslapokat, leveleket, régi fotókat, újságkivágásokat böngésztem, részese lettem a kutatásnak, mintha én is ott görnyednék egy zsúfolt egyetemi könyvtárban, hogy megtudjam, kicsoda Straka (sőt, néha késztetést éreztem, hogy egy új színnel vandál széljegyzeteket hagyjak). Nemcsak elképesztő kiadói munkával összeállított, gyönyörű könyv az S., nemcsak egy izgalmas nyomozás története, hanem több rétegű is rejtvény, amelyről nem a szereplők fogják lehúzni az utolsó héjakat, hanem maga az olvasó.

Képregények közül idén az általam csak most felfedezett Unwritten sorozat elképesztő meta-szövedéke ejtett foglyul. Itt a regényhősök valóságossá válhatnak, a valóság betüremkedhet a fikcióba, a szavakkal pedig teremteni vagy ölni is lehet.

Az évet viszont nálam egyértelműen Lev Grossman rabolta el. A varázslók olyan regény, amit bárkinek szívesen a kezébe nyomnék, ha a fantasyt valamiért még valóságtól elrugaszkodott mesebeszédnek tartja. A sokszor emlegetett »felnőtt Harry Potter« címke egyrészt találó, másrészt félrevezető is: itt a csodák csöppet sem rángatnak ki a szürke hétköznapokból, és a főszereplők sem válhatnak hősökké, nagyon is emberiek maradnak a maguk kis gyarlóságaival. Szembe kell nézniük vele, hogy a varázslat nem tesz boldoggá, nem ad életcélt, az útkeresés és felnőtté válás pedig ugyanolyan szívás, mint a világ mágiamentes oldalán.”