„Amikor például 2011-ben egy torontói rendőr azt tanácsolta a nőknek, hogy ne öltözzenek kirívóan, ha nem akarnak nemi erőszak áldozatává válni, feminista aktivisták megszervezték a történelem első »ribancsétáját« (SlutWalk), tiltakozva az áldozathibáztató nyilatkozat ellen. (...)
A jelenség jól ismert. Maajid Nawaz brit exiszlamista közíró „regresszív baloldalnak” nevezte a jelenséget, hogy a legkisebb nőellenességre, homofóbiára, vallásos bigottságra ugró nyugati liberalizmus a muszlimoknak a legsúlyosabb intoleranciát is elnézi a multikulturalizmus jegyében. A szaúdi nők elnyomása és az afrikai kislányok körülmetélése ellen esetleg még szót lehet emelni, de az európai muszlimoknak már semmit sem szabad felróni. Tavaly például mi is megemlékeztünk róla, hogy Nagy-Britanniában több tízezer kislány vált nemiszerv-csonkítás áldozatává, mert a jelenségről tudó orvosok, tanárok az iszlamofób bélyegtől való félelem miatt szőnyeg alá söpörték a problémát.