„A döntés és sok más tanulmány alapján, amit a korábbi években készítettek civil szervezetek és független szakértők, nem az a legfelháborítóbb a mostani ítéletben, hogy a MAL Zrt. vezetőit felmentették, hanem az, hogy csupán ők ültek a vádlottak padján. Hiszen maga a bírósági ítélet is kimondja, hogy az átszakadt tározó építésekor halálra volt ítélve. A katasztrófa után megjelent egy tanulmány »Kolontár jelentés« címen, Jávor Benedek, a PM EP képviselője főszerkesztésében, ami több hatósági intézkedés hiányára és a törvényi szabályozások hiányosságaira is felhívja a figyelmet. Ebből most csak egyet emelnék ki, ami az ügy szempontjából a legérdekesebb. A jelentésben foglaltak szerint 2003-ban a MAL Zrt.-nek hulladékgazdálkodásának felülvizsgálatát kellett elvégeznie, és ekkor az elsőfokú környezetvédelmi hatóság a vörösiszap veszélyes hulladékként történő kezelését írta elő. Azonban egy 2001-es kormányrendelet alapján 2003. december 4-től a cég önmagát minősítheti, ekkor került át a vörösiszap olyan minősítési kódba, ami már nem számít veszélyesnek, és így végül a MAL dokumentáció alapján fogadta el a felügyelőség, hogy a vörösiszap nem veszélyes hulladék.
De emellett számos példát lehetne hozni, ahol az látszik, hogy a hatóságok az alumíniumipar privatizációja óta mennyire hiányosan teljesítik annak ellenőrzését. A most elérhető dokumentumokból például az is kiderül, hogy lehetett tudni, hogy a X-es kazetta évente folyamatosan 1 cm-t süllyed, és erről felvételek is készültek , az ellenőrzésekkor mégsem vették ezeket a felvételeket igénybe.