Nemzeti vagyonunk, a gyermek

„Mivel az egygyermekesek számára a három gyerek vállalása nehezen előrelátható, sokat javítana a helyzetükön, ha a második gyerekük megérkezésekor olyan kedvezményes és kiváltható hitelt kapnának, amelyet a harmadik gyermek megérkezésekor kapott támogatással már törleszthetnének. Tehát mentesülnének attól a bizonytalanságtól, hogy több évre nehezen belátható helyzetben kell elkötelezniük magukat. Mégis ez a hitel már mintegy megelőlegezné számukra a kedvezményt, de csupán kedvező hitel formájában. Annak törlesztése biztosabb út lenne számukra, mint egy jobb, de nehezebben belátható jövő vállalása. Ezzel nőne e családok hitel iránti bizalma is, amely a 2008-as válság óta még mindig nem állt helyre. Tekintve, hogy ez esetben hitelről van szó, a két gyermek vállalására rásegítő rendszer az állami költségvetést nem terhelné számottevően.

Cikkünkben a pénzben megvalósuló támogatás hatásait igyekeztünk mérlegelni. Annak fontosságát a múltra visszatekintve kívánjuk érzékelhetővé, megragadhatóvá tenni. Gondoljuk el azt csupán, hogy ha az 1970–1974-es népesedéspolitikai program (minden hibája ellenére) elmaradt volna, akkor a jelenlegi népességszám alig haladná meg a 9 milliót. Még nagyobb arányban esett volna ki az állami bevétel, hiszen az akkor született gyermekek a ma munkaképes korúak számát növelték meg. Ha a gyermekvállalás 40 évvel ezelőtt nem javult volna meg, akkor ma kevesebben dolgozhatnának, tehát kevesebb lenne az állam bevétele (durva becslésként mintegy 800 milliárd forinttal).

A gyermekvállalás értékének megőrzése alapvető feladata a népesedéspolitikának. De, mint számos sikeres népesedéspolitikát folytató országban láthatjuk, a siker – a pénzügyi programon túl – kulturális, erkölcsi, média- és más támogatást is igényel. Így gyerekbarát bevásárlóhelyekre, gyerekbarát lakókörnyezetre, gyerekbarát pihenőhelyekre, gyerekbarát tévéprogramok sokaságára is szükség lesz ahhoz, hogy a gyerek mint társadalmi érték fennmaradjon, sőt erősödjön.”