A domonkos rend kolduló és prédikáló rend. Miként mutatkozik ez meg napjainkban az Önök tevékenységében?
A prédikáció kapcsán manapság mindenki a homíliára gondol, pedig a középkori prédikáció nem a szentmisén belüli szentbeszédet jelentette, hanem a szentmisén kívüli beszédet Éppen ezért nekünk, a rend női ágának is van erre lehetőségünk. A prédikáció nem pusztán tanítást vagy konkrét beszédet jelent, hanem minden olyan lehetőséget, amelyen keresztül az örömhírt, az Isten igazságát másokhoz el lehet vinni. Nyilván ennek kitüntetett eszköze a tanítás-nevelés, de nem kizárólagos. A domonkos rend hagyományában az Isten igazságának intellektuális vetülete, az igazság »értelmes« hirdetése kiemelt jelentőségű. Így a mi karizmánkban legjellemzőbb a tanítás, és annak mindenfajta változata, egyfajta intellektuális apostolkodás is, amibe beletartozik a könyvkiadás, az örömhír internetes terjesztése ugyanúgy, mint a Sapientia Főiskolán történő oktatás. De természetesen vannak ennek más útjai is, így például a hitoktatás, katekézis, iskolai és más lelkinapok, lelkigyakorlatok tartása, lelkivezetés – minden, ahol csak Istenhez közelebb lehet valakit segíteni, hiszen ez a domonkos karizma lényege.
Milyen programokkal készülnek a jubileumi esztendő megünneplésére?