A világuk végére várva

„Sokáig a nagyvárosok külvárosai voltak a szélsőjobboldal fellegvárai – ez mára alapvetően változott meg, amely igen lényeges jelenség. Egyrész látszólag a dolog teljes paradox voltát mutatja: lényegében azokon a helyeken esik vissza a bevándorlóellenes szélsőjobb, ahol a bevándorlók élnek, tehát ahol feltételezhető, hogy »gondokat okoz« a velük való együttélés. Ehelyett a szélsőjobboldal igazi terepe a nagyvárosok távolról sem lakótelepi, hanem jóval inkább kisvárosi jellegű elővárosai vagy egyenesen a falusi települések lesznek (ha belegondolunk ilyen tényleg a XIX. század vége óta nem volt, azaz hogy a vidék legyen a reakció fellegvára). Végül is a helyzet nagyjából elképesztő: ez a szélsőjobb ott erős, ahol lényegében a rá szavazó emberek nem is találkoznak bevándorlókkal!

A bevándorlókról, az iszlámról lényegében a médiákból értesülnek, amely egyébként is teljes izolációjukban az egyetlen kapcsolatuk a környező világgal. Ők a válság, a jóléti állam haldoklásának legszomorúbb áldozatai: a kihalt kisvárosok, falvak alsó középosztálya, ahol bezárt a kórház, a posta, a bölcsöde, ahol pékségért kocsiba kell ülni, ahol már lassan kocsma sincs. Akiket fojtogat a hitel, ahol minden bajnak az okozója a nagyváros, a külföld, Európa, a politikai elit: itt a rasszizmus mindennel együtt már nem központi jelentőségű, ez a magára hagyott emberek utolsó segélykiáltása. Ez a jelenség azonban egy igen fontos körülményre hívja fel a figyelmünket: a mai szélsőjobboldal »szociális fordulatának« jelentőségére. A kilencvenes évek neoliberális, piacpárti európai szélsőjobboldal átadta a helyét a jóléti állam utolsó véderejeként (hiszen ebben a baloldalra aligha számíthatnak az emberek…) fellépő szociális szélsőjobboldalnak. Talán joggal írtuk, hogy – legalábbis elvben – a jóléti állam utolsó védelmezőinek tűnnek fel, hiszen az európai szélsőbaloldal (ma már a szélsőbaloldal ennyi és nem több: a jóléti állam védelmezőinek pártjai és szakszervezetei) az utóbbi pár évben vereséget vereségre halmozott. Egyetlen olyan országról, olyan készülő reformról, megszorításról, rendpárti törvényjavaslatról, bármiről nem tudunk, amelyet a szélsőbaloldal akár milliós erejére támaszkodva is meg tudott volna akadályozni!

Ez kiegészül egy másik igen fontos jelenséggel: ez a szélsőjobboldal szinte a bevándorlóellenességét is háttérbe szorítva vált Európa-ellenessé. Hogy ez sikeres, azon nincs mit csodálkoznunk, a szélsőjobboldalnak és a benne bízó embereknek ebben tökéletesen igazuk van: a mai Európai Unió a lehető legnagyobb veszélyt jelenti az életszínvonalukra, a jóléti vívmányokra és persze a szociális jogaikra. Ma már mindenki számára egyértelmű, aki nem teljesen vak, hogy a Szociális Európa csak egy rossz tréfa, az egyetlen demokratikus intézmény, az Európai Parlament egy hatalom és jelentőség nélküli kifizetőhely és kádertemető, a különböző európai pénzügyi paktumok pedig neoliberális diktatúrát kényszerítenek rá mindenkire.”