Ne nyisd ki a szemed! – Josh Malerman: Madarak a dobozban

„Talán mindenki fantáziáját a lények megjelenése, külseje mozgatja meg a legjobban. Josh Malerman kiváló érzékkel lebegteti az ezekkel az entitásokkal kapcsolatos információkat, egészen a történet végéig, ahol is egy egészen kis morzsányi tudással leszünk gazdagabbak. Ez a kevés, csupán még éhesebbé teszi az olvasót a további tudásra, vagyis nagyszerűen látja el a fokozás feladatát és nem válnak demisztifikálttá miatta a teremtmények. Ez a fajta módszer a kozmikus horror zsánerének bevett eszköze, melyet Howard Phillips Lovecraft is előszeretettel alkalmazott bizonyos szövegeiben. Erre az alzsánerre utaltam a második bekezdésben. A megnevezhetőség és megnevezhetetlenség problémája végighúzódik a regény teljes terjedelmén és szinte minden írói döntés ennek a problémának a szempontjából értelmezhető. A lények látványától megőrülnek az emberek. Hogyan lehetne az őrület és káosz efféle okozóját egy lényegétől fogva rendezett és szabályozott rendszer segítségével, a nyelv segítségével, hitelesen ábrázolni? A nyelv szavainak minden leírási kísérlete eleve kudarcra van ítélve, ezért bármilyen próbálkozás velük csalódást okoz az olvasónak vagy egyenesen nevetségessé, parodisztikussá, blőddé válik. Köztes megolást jelent az entitások megnevezhetetlenségére hivatkozni, vagyis azt tematizálni, hogy a nyelv megbicsaklana, amennyiben megkísérelné leírni a lényeket. Ugyanakkor a megnevezhetetlen címke mégis eredményesen megnevezi, leírja tárgyát.

A Madarak a dobozban egy harmadik módszert választ, mégpedig az itt felsoroltak közül a legelegánsabbat. Nem beszél arról, amit nem képes kimondani. Elhallgat, meg sem próbál láttatni, ezzel maximalizálva az elérhető feszültséget. Munkára fogja az olvasó fantáziáját, ami persze ismét csak nem lehet eléggé hatékony ahhoz, hogy képet alkosson a lényekről, ez viszont már a szövegen kívüli tényező.”