Páva – a hagyomány Virtuózai

„...és nem hiszel szemednek-fülednek: e hajdani társak kicsi gyerekek, fiatalok húrpengető ujjain, apró lábak csizmáin, csilingelő kislány-kisfiú hangokon, pici kezek billentyűérintésein elevenednek meg számodra, mert korszerűtlen, avíttas szemléletű őskövületek, életképtelen fosszíliák, a konzumőrület világának első számú közellenségei azzal az aberrált ötlettel álltak elő, hogy KULTÚRÁT közvetítenek, igazi, hús-vér TEHETSÉGEKET keresnek, szembemenve a huszonegyedik század minden fizikai törvényével. És a reklámok, visítozások, szilikonmellek, műmeghatódások helyén megtörténik a lehetetlen: kicsi gyerekek nőnek óriásokká, teremtenek olyan pillanatokat, hogy úgy érzed, jelen van az Isten, még esetlenül mozgó, nehezen fogalmazó csemeték nyitnak meg elfeledett utakat évezredekig hatni, irányítani tudó, mára egy mozdulattal kisöprendő HAGYOMÁNYOK (mily átokszó!) felé, elevenítenek meg soha le nem írt, mégis mindenkor és mindenkire érvényes törvényeket; tárják eléd a MUZSIKA életet teremtő és megtartó erejét, a hárfa, a zongora, a harmonika, a trombita, cselló és ki tudja még hány hangszer éteri harmóniáit.

Köszönet érte. Mert ezeken az estéken az önfeledt, az alkotás boldogságában kipirult gyerekarcok segíthettek még ha csak néhány pillanatra is elhitetni velünk, kevesekkel, suttyomban könnyeiket törölgető, itt ragadt őslényekkel, hogy: van remény.

Van.”