Magyar Péter elárulta, felveszi a szeptemberi fizetését
A válaszból nem maradhatott ki a „fideszezés” sem.
Semmi nem jogosítja fel a fideszes Gulyás Gergelyt, hogy miközben fasiszta eszmékben vájkál, úgy próbálja mindezt elfogadhatónak láttatni, hogy másokra is akar kenni az általa felkavart mocsokból!
„Semmi nem jogosítja fel a fideszes Gulyás Gergelyt, hogy miközben fasiszta eszmékben vájkál, úgy próbálja mindezt elfogadhatónak láttatni, hogy másokra is akar kenni az általa felkavart mocsokból!
Gulyás tegnap Hóman Bálint jogellenesen finanszírozott székesfehérvári szobrát védve a következőket mondta: »De ha már mégis belemegyünk ebbe a kérdésbe, akkor nem tudom azt megállni, hogy Horn Gyulánál például senki nem vetette fel ezt a kérdést, mi sem. Szerintem álljunk meg ott, ahol most tartunk.«
Gulyás Gergely párhuzama undorító és hazug. Hóman Bálint részt vett a zsidótörvények előkészítésében és megszavazásában, a nyilas hatalomátvétel után pedig együttműködött Szálasival. Hóman Bálintot emiatt soha nem múló felelősség terheli csaknem egymillió honfitársunk haláláért. Ez alól semmilyen történészi munkásság nem adhat felmentést!
Horn Gyula világszerte elismert államférfi volt, aki a vasfüggöny lebontásával óriási szerepet játszott a hidegháború befejezésében. Gulyás Gergely bármerre elindulhat, a szabadságszerető nemzetek mindenhol elismeréssel beszélnek Horn Gyuláról – ideértve olyan konzervatív politikusokat is, mint Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, vagy épp Helmuth Kohl.
Gulyás Gergely nem mosdathat azzal egy náci politikust, hogy megpróbálja bemocskolni Horn Gyula emlékét! Most mi mondjuk: Gulyás Gergely álljon meg ott, ahol most tart!
Lukács Zoltán
az MSZP alelnöke, frakcióvezető-helyettes”