Történhet 2016 nyarán
„A labda gömbölyű...” (Ősi futballokos mondás)
Először is elnézést kell kérnem Kedves Olvasóimtól. Önök megszokhatták az utóbbi hónapban, hogy minden nap jelentkezem a csapat körüli hírekkel innen Párizsból, most pedig már három napja semmi életjelt nem adtam magamról. Mit tagadjam? Mulattam. Nem kicsit, nagyon.
Televíziós barátaimmal bebarangoltuk a francia főváros kiskocsmáit és bulvárjait, és bizony minden helyen lehalkíttattuk a sanzonokat, hogy belebődülhessünk az éjszakába: „Allé, allé, Magyarország é-ó-é!” Vagy valami ilyesmit. Pontosan nem is emlékszem. De tegyék a szívükre a kezüket, önök nem így tettek otthon? Ahogy hallom, napokig folyt a tánc az Astoria kereszteződésében és a Blahán.
És még most is csak emésztgetjük, ízlelgetjük, miközben a világsajtó hümmög és hol a foci haláláról, hol a magyaros csodáról ír: Magyarország Európa-bajnok! Emberek! Mi nyertük a 2016-os foci Eb-t!
*
Hogy is kezdődött? Jó, tudom, a béka feneke alatt voltunk és sokan földhöz vágtuk a kezünkbe kerülő első tárgyat, amikor a törökök gólt rúgtak Izlandnak az utolsó selejtezőjükön és nem lettünk legjobb harmadik helyezettekként kijutók. Nem sokan gondoltuk, hogy a többre taksált és nagyképű norvégok ellen kijutunk. De ma már történelem: Kleinheisler gólja Osloban, Priskin csodája Pesten és persze az a sok hajdúbés szöveg, az „ébredő erő”, meg ilyenek.
Aztán ott rágtuk a körmünket közösen a haverokkal egy óbudai sörözőben december 12-én a sorsolásnál: csak legyen legalább egy verhető csapat! Lett egy, az ismerőseink, az északírek. No meg Ausztria és Németország. Milyen kishitűek is voltunk akkor még!
És emlékeznek arra az érzésre, amikor ’86 után végre ismét a magyar himnuszt játszották világversenyen? Könnyeztünk rendesen és ordítottuk mi is a sajtópáholyban, hogy most vagy soha. Ugyanis Észak-Írországgal kezdtünk, és tudva, hogy a hatból a legjobb négy harmadik helyezett is továbbmegy a csoportból, ez ígérkezett a sorsdöntő meccsnek. Olyan is volt, amilyen a selejtezőink többsége, igencsak nyögvenyelős, gürizős, védekezős. Jobbak voltak nálunk, na! Mit tagadjuk? Volt bajunk bőven Lafferty-vel, tudják, aki Belfastban az utolsó pillanatban egyenlített. Itt is lőtt jobbról, balról, tekeregtünk csak körülötte, mint a részeg angolna. De megúsztuk, a harmadik kapufájánál már a földet csapkodta mérgében rendesen. Hát még a 79. percben! Amikor végre áttévedtünk a térfelükre, Stieber lőhetett vagy húsz méterről, jól megküldött labdájával telibe találta az ötösnél nézelődő bírót, akiről bepattant. 1-0-ra nyertünk!