Mi, micsoda a „betelepítések” háza táján? – összefoglaló magyaroknak magyarul

„A kötelező betelepítés, vagy ismertebb nevén kvótarendszer viszonylag új keletű fogalom, s annak a tehermegosztási rezsimnek a megjelölésére szolgál, amelyet – jogilag vitatható formában és indokoltság mellett – az Európai Bizottság 2015. szeptember 9-i javaslata, valamint röviddel ezután az Európai Unió Tanácsának döntése, az Európai Unió valamennyi tagállamára nézve, kötelező érvénnyel írt elő. Ennek értelmében 2016-ig összesen 160 000 menedékkérőt (vagyis olyan személyeket, akinek a nemzetközi védelemre irányuló szükségletéről még nem született döntés, így nem feltétlenül kell neki tartós védelmet biztosítani) kellene az uniós tagállamoknak, az Európai Bizottság által meghatározott elosztási rend szerint, a migrációs nyomásnak leginkább kitett két tagállamtól, Olaszországtól és Görögországtól átvállalniuk és befogadniuk. (Magyarország Kormánya ezt a döntést várhatóan ez év december közepén támadja meg az Európai Bíróságon vitatva annak jogszerűségét: ennek az ún. sárgalapos eljárásnak a középpontjában a szubszidiaritás uniós elvének sérelme, és az Európai Bizottság hatáskörtúllépése áll, s végső célja a tagállamok mentesítése a kötelező kvóták hatálya alól.)

Ez az átvállalás bármely érintett tagállam részéről azzal járna, hogy a menekültügyi eljárást ezen új tagállamban folytatnák le (esetükben lényegében az alább említett dublini eljárást is kiváltva). Azonban az így átruházott menekültügyi eljárásnak is lehet olyan eredménye, hogy a kérelmező nem jogosult a nemzetközi védelemre, s az országot – jellemzően ez utóbbi tagállam költségén – végül el kell hagynia. A legújabb elképzelések ráadásul abba az irányba mutatnak, hogy ezt az elosztási mechanizmust állandósítanák az Európai Unióban, vagyis, ha az elkövetkezendő években nem csillapodik az Európába irányuló migrációs hullám, s megvalósul az a nem túl szerencsés forgatókönyv, hogy évente további mintegy 1-1,5 millió ember érkezik a kontinensre, az az említett uniós intézmények törekvései nyomán – mások mellett – Magyarország számára is több tízezer fő menedékkérő (ideiglenes, vagy tartós) befogadását eredményezhetné. A döntés uniós joggal való összeférhetetlenségének, valamint a nemzetek önrendelkezési joga semmibe vételének hangsúlyozása mellett, egyebek mellett ezért is képviselte Magyarország kezdetektől fogva azt az álláspontot, hogy elsőként a folyamatos beáramlást kellene szabályozott mederbe terelni (leginkább a közös határvédelemre irányuló erőfeszítések révén, amellyel az illegális migráció utánpótlását lehetne elvágni, de legalábbis kezelhető keretek között tartani), majd csupán ezt követően vegye az Unió napirendjére a menedékkérők belső, tagállamok közötti elosztásának kérdését.

A sajtóban ugyancsak sokszor emlegetett dublini eljárás keretében történő visszavételek jelensége a kvótarendszer-alapú tehermegosztástól élesen elhatárolandó. (A dublini eljárás a tagállamok idegenrendészeti és menekültügyi eljárásainak részét képezi, s lényegében abban a joghatósági kérdésben hivatott dönteni, hogy egy személy menedékkérelmét mely tagállamban kell érdemben elbírálni.) Ez az eljárástípus – szemben a fent említett kötelező betelepítéstől vagy kvótarendszertől – tagállamok által elfogadott, kötelezően alkalmazandó és végrehajtandó uniós jogi aktusok formájában már hosszú évek óta létezik, vagy ha úgy tetszik, a tagállamok ennek már régen »alávetették magukat« (jelenlegi formájában ez a sokat emlegetett Dublin III Rendelet).

(...)

Összefoglalva a legfontosabb megállapításokat: a más tagállamok irányából Magyarországra történő és menedékkérői körre vonatkozó, kötelező kvóta alapú betelepítés jelenleg – mind az ominózus 160 000 fő, mind pedig ennek nyílt végű mechanizmussá tétele tekintetében – még nyitott kérdés és az Európai Bizottság mindenképpen keresztül kívánja vinni a tagállamokon; a magyar Kormány ez ellen több fronton is küzdelmet folytat. Ezek egyike az Európai Bíróság előtt indítani tervezett eljárás, amelynek célja, hogy megállapítsa az Európai Bizottság aktusának jogszerűtlenségét, s kimondja, hogy a tagállamok nem kötelesek azt végrehajtani. A kötelező betelepítések feletti vitával párhuzamosan, a múlt heti EU-török csúcs zárónyilatkozatával összhangban, egyelőre »vitamentesen« zajlanak az Európai Unión kívülről (jelen esetben Törökországból) történő és nemzetközi védelemben részesített személyek áttelepítésekre vonatkozó előkészületek. A vita elmaradása elsősorban annak tudható be, hogy a megállapodás értelmében ez utóbbi betelepítési folyamatban a tagállamok önkéntes alapon vehetnek részt, az tehát valamennyi EU tagállamra nézve kötelező betelepítésekkel nem járna.”