Transzhülyeség joga

A szomorú az (vagy mulatságos, döntse el ki-ki maga), hogy a kanadai udvariassági normák szerint el kell fogadni, aminek képzelik magukat a polgártársak. A farkasnőstényt (tényleg, másneműnek nem képzeli magát? Farkashímnek?) farkasként illik kezelni, a benégerült fehéret négernek (magukat fehérnek képzelő négerek nincsenek?), a hat éves kislányt játszó bácsit pedig hat éves kislánynak.

Leginkább a pszichiátriai dolgozókat sajnáljuk, mert idővel nem lesz munkájuk.

Ki kell engedni a Jézusokat, Napóleonokat, tizenvalahanyadik Lajosokat, Washingtonokat és Lenineket és Buddhákat a zártosztályról. Vége a körbe ülős terápiás megbeszéléseknek, amin elmondják, ki mit haladt az előző héten, megnyerte-e a legújabb csatát. Andy Warhol álma beteljesül, élő popart lesz az utcákon, sokszorosított történelmi személyiségek jönnek majd szembe velünk. Élnek, mozognak, beszélnek, nem csak plakátokon látjuk majd őket viszont. Hátha könnyebb lesz viszont a színészkaszting.

Az egyszerű, hétköznapi transznemű meg régimódi ember lesz, aki már senkinek sem érdekes már azelőtt, hogy teljesen emancipálódott volna. Őket már el sem akarják majd nyomni! Észrevétlen folytatódhatnak a John Hopkins Egyetem magánklinikáján a hazug átoperálások, amik nem oldanak meg semmit, mivel az átoperáltak jó része megbánja, a többiek meg továbbra is ugyanazokkal a mentális bajokkal küszködnek.”