Húsz év múlva

„Húsz éve követték el a modern Izrael történetének legfelfoghatatlanabb politikai gyilkosságát: Jichak Rabint, a háborús hősből békéért dolgozó államférfivá vált miniszterelnök életét egy zsidó szélsőséges lövései oltották ki, amikor épp egy békegyűlésről távozott.

A nem egészen ötvenéves zsidó állam vezetőjének zsidó merénylő oltotta ki az életét. Akkoriban, amikor az elszántabbak még őszintén hittek a béke esélyében, úgy tűnt, hogy ez olyan mélypont, ahonnan már csak felfelé vezethet út. Épp fordítva történt: ma a béke beláthatatlanul messzi, lényegében elgondolhatatlan perspektívának tűnik. (...)

Nem látszik a jövő, és nemcsak a palesztinok, hanem a zsidók számára sem, hiába lehetnek amúgy sok mindenre büszkék, hiába a high-tech és start­up társadalom egyébként helytálló önvigasztalása. Ezen a vidéken jelenleg nem lehet élni: nem lehet mindennap rettegni attól, mintegy rutinszerűen, hazaér-e a gyereked az iskolából, hullanak-e rakéták a házadra, elpusztul-e mindened és mindenkid a válaszcsapásokban. De az, hogy nem lehet így élni, nem ad okot már semmilyen reménykedésre: semmi nem utal rá, hogy van kiút, csak a félelem és a gyűlölet növekszik.

Akármilyen elviselhetetlenül fájdalmas beismerni, nem tehetünk mást: jelenleg nagyon úgy látszik, hogy annak a kivételes embernek, akire ezen a kilátástalan évfordulón emlékezünk, Jichak Rabinnak teljesen, tökéletesen hiába kellett azon a 20 évvel ezelőtti borzalmas napon meghalnia. Egy kisfiú Jichak Rabin tel-avivi mellszobrát érinti meg.”