Magyarország: a terrormentes béke szigete

Magyarország néhány más kelet-közép-európai társával együtt Európa és a válságoktól sújtott egész nagyvilág egyik legbiztonságosabb országa a terrorfenyegetettség szempontjából. Ezt a tanulságos térképet közölte a brit The Telegraph a minap, brit külügyminisztériumi adatokra hivatkozva. A négyszintű terrorfenyegetettségi skálán Magyarország a legalsó, 1-es kategóriába került.

Ez a téma fontosabb, mint elsőre hinnénk. És egyre csak fontosabb lesz a jövőben.

Nagyon is figyelembe kell vennünk ezt akkor, ha Magyarország, a mi nemzedékünk és utódaink jövőbeli helyzetéről, lehetőségeiről és kilátásairól akarunk gondolkodni.

*

A világ, de különösen Európa felborult. Kontinensünk leginkább a saját hibás döntései, majd korrigálásra képtelensége miatt. Ha megnézzük ezt a térképet, jól láthatjuk, hogy az egykor a Föld legnagyobb részét uraló nyugati nagyhatalmakban mára olyan szintű lett a terrorfenyegetettség, mint Afrika és a Közel-Kelet legsötétebb zugaiban. Ez nagyrészt a gyarmati múlt utóhatásaira, a harmadik világból érkező tömeges bevándorlásra, a bevándorlók egymást követő nemzedékeinek integrálatlanságára, a párhuzamos társadalmak és radikális, vallási fanatikus hálózatok megtelepedésére vezethető vissza − no és arra, hogy az egykor mindent uraló és cselekvőképes nagyhatalmak különböző okok miatt politikailag lebénultak.

Ezekhez az országokhoz pedig felsorakoztak a világ egykori − és persze számos tekintetben most is − legélhetőbb, leggazdagabb és évszázadokon keresztül legunalmasabb országai is, mint Belgium vagy a skandináv országok, s persze Németország. Utóbbiakat kevésbé a gyarmati múlt folyományai, inkább az önként vállalt, majd egyre fokozódó és egyre nyitottabb bevándorláspolitika vitte bele egy zsákutcába, aminek a vége az lett, hogy a decens, polgári, rendkívül erős szociális kohézióval rendelkező nordikus kultúra térségében no-go zónák jöttek létre – bennük társadalom- és államellenes mozgalmak felé nyitott, integrálatlan, elidegenedett, migrációs hátterű fiatalok tömegeivel, akiknek az égadta világon semmi közük és kapcsolódási pontjuk sincs az évezredes germán vagy skandináv életmódhoz, kultúrához, berendezkedéshez. És senki más nem tehet minderről, csakis az érintett országok döntéshozó elitje az elmúlt évtizedekben folytatott politikájával.

Kelet-Közép-Európa azonban mindebből kimaradt. A Vasfüggöny innenső oldalán tragikus fejleményként elszakadtunk a korabeli, immár letűntnek nevezhető európai polgári társadalmaktól, a szabad világtól − aminek máig súlyos következményei vannak társadalmaink állapotára nézve. De fizikai, szellemi elzártságunk, viszonylagos gazdasági lemaradásunk azt is megakadályozta, hogy kialakuljon a világháború utáni Nyugat-Európához hasonló szellemi klíma − nyilván sokak őszinte sajnálatára.

Nekünk nincs gyarmati múltunk, nem élünk együtt évszázadok óta harmadik világból érkezett emberek tömegeivel. De nincsenek posztkoloniális komplexusaink sem − bár az a legviccesebb fejleménye a mostani magyarországi vitáknak, amikor a korlátlan migráció és a lehető legnyitottabb társadalom agitátorai a nyugati társadalomtudományi tankönyvekből tanult leckét felmondva a harmadik világ kiszipolyozásából származó jólétünk miatt akarnak lelkiismeretfurdalást kelteni bennünk, magyarokban... Szóval nem, nincs gyarmattartó múltunk és nincsen ebből eredő lelkiismeretfurdalásunk sem. De nem zajlott le nálunk az a folyamat sem, ami a többi nyugat-európai országot jellemezte az elmúlt évtizedekben: a vendégmunkások beengedése, majd tartós letelepítése, ezzel párhuzamosan a családegyesítések megengedése, majd az egyre szabadabb gazdasági bevándorlás engedélyezése és végül a tömeges honosítás − aminek a vége migrációs hátterű, milliós létszámú de immár honosított muszlim tömegek jelenléte lett az egyes országokban, különösen a nagyvárosokban.

Ez most már a status quo. Ez van, ez a helyzet. Ezt a helyzetet pedig immár hosszú évek óta kihasználják a muszlim világ tűzfészkei és a nyugati országok párhuzamos muszlim társadalmai, gettói és alvilágai között ingázó szélsőséges, vallási fanatikus hálózatok. A terror ideológiájának terjesztése mellett esetleg némi fegyver- és drogkereskedelemmel is foglalkozva.

Kell ez nekünk? Nem.

Engem például megnyugtat a tudat, hogy Budapesten úgy lehet felszállnom a buszra vagy a metróra, úgy tudok beülni egy étterembe vagy bárba, hogy gyakorlatilag a nullával egyenlő annak az esélye, hogy egy vallási fanatikus barbár berontson és tüzet nyisson vagy ránk robbantsa a kócerájt. Viszont el tudom képzelni, péntek óta mit élnek át és mire gondolnak reggel, délben, este a normális életvitelüket folytatni akaró párizsiak.

*

A kelet-közép-európai status quo az, hogy itt nincsenek harmadik világból érkezett, migrációs hátterű, eltérő kultúrával, vallással és életmóddal rendelkező tömegek és párhuzamos társadalmak. A hangsúly a tömegességen és a párhuzamos társadalmon van. Az iszlám Magyarországon is a bejegyzett egyházak közé tartozik, és ez így van rendjén, éljenek nyugodtan a lelkiismeret és a vallás szabadságával e hit követői nálunk. A szabályozott, ellenőrzött bevándorlás keretei között pedig jöjjenek és dolgozzanak nyugodtan azok, akikre a magyar társadalomnak és gazdaságnak szüksége van, a szír programozótól az iráni orvosig. Hálásak is lehetünk majd a munkájukért és azért, hogy minket választottak száz másik lehetőségük helyett.

De mindenkinek − nekik is − addig jó, amíg egy szinte maroknyi csoportot tesznek ki a magyarországi muszlimok, amibe nem tudnak beférkőzni és a nemzetközi fanatikus hálózatok. És mindenkinek − nekik is − addig jó, amíg nem alakulnak ki nálunk, Budapesten, nagyvárosainkban no-go zónák, amíg integrálhatóak és a többségi társadalommal békében együtt tudnak élni a muszlim hitű magyarországi lakosok és gyermekeik. És addig jó, amíg a legszakadtabb nagyvárosi lakótelepeinken vagy legszegényebb falvainkban is alapvetően magyarul beszélnek és a magyar, európai életmódot élik az emberek.

Geopolitikai fekvésünkből, gazdasági állapotainkból, társadalmi és politikai körülményeinkből kiindulva ez a helyzet még igen sokáig ki fog tartani.

És ez − kapaszkodjon meg minden provinciálisozó magyarliberális − akár az ország vonzereje is lehet majd a jövőben. Vagy már most. Személyesen ismerek olyan embereket, akik éppen a migrációs válság okozta nyomasztó jövőkép, vagy épp a terrorfenyegetettségben élés kényelmetlensége miatt hirtelen fontolóra vették, hogy visszatérnek Magyarországra. Vagy a fentiek miatt külföldiként ideköltöznek. De körül lehet nézni egyes eldugott magyarországi falvakban vagy Budapesten is: egyre több nyugat-európai nyugdíjas vagy éppen fiatal költözik ide vagy más kelet-európai országba. Egyes dunántúli, kihalás szélén álló falvakban komplett nyugdíjas holland, német vagy osztrák kolóniák jöttek létre. Itt élnek, itt költekeznek, itt teszik rendbe a régi parasztházakat. Ennek csak örülni lehet, életet lehelnek kihaló vidékeinkbe. És − itt pedig a magyarjobbosok kapaszkodjanak meg − jöjjenek nyugodtan azok a nyugati gazdák is, akik a rendkívül szigorú új magyar földtörvény minden feltételének meg tudnak felelni (vagyis gyakorlatilag meggyökeresedett magyar falusinak számítanak már), és műveljék meg parlagon heverő termőföldjeinket.

Magyarországnak egy már létező alapokra építkező kitörési pont lehetne a jövőben, hogy a nyugat-európai visszavonuló, nyugdíjas rétegeket és más specifikus csoportokat idecsalogasson, a nyugatinál jóval olcsóbb, de minőségi szolgáltatásokkal ellásson, az egészségügytől a vendéglátáson át a turizmusig és más szolgáltatások egész soráig. Ha egyre élhetetlenebbé válnak majd a nyugati nagyvárosok, ha egyre nyomasztóbb lesz a fokozódó terrorfenyegetettség miatt a nyugati államokban való élet, akkor miért is ne lehetne majd vonzóbb sokak számára a nyugodt, kellemes, olcsó, de biztonságos kelet-európai, magyar provincializmus?

*

Főleg, ha majd neadj'isten a nyugat-európai országok high-tech rendőrállammá válnak, ha az ottani társadalmak még inkább kettészakadnak, ha a terrorizmusnak is köszönhetően még jobban elmélyül a kölcsönös idegenkedés és frusztráció, ha a fehér bennszülöttek egyre nagyobb mértékben a szélsőjobb felé, az integrálatlan migrációs hátterű tömegek pedig a fanatizmus felé fordulnak. A mindennapivá váló feszültségekben pedig lassan minden elhal, ami miatt a nyugati életforma jó, amiért élvezhető. Ami pedig a minket és életformánkat gyűlölő terroristák leghőbb vágya.

Van, aki megalapozatlan orwelli víziónak tartja ezt? Nos, az idei év eseményei, a Németországban naponta elkövetett szélsőjobbos bűncselekmények, gyújtogatások; a Párizst idén kétszer is megrázó, jellemzően migrációs hátterű európai állampolgárok által elkövetett terrorcselekmények; a most még több biztonságot, rendet és ellenőrzést ígérő politikusok; a nyugati szélsőjobb pártok előtörése; a nyugati nagyvárosok utcáit a terrorfenyegetettség miatt ellepő kommandósok és más droidok láttán én már nem is disztópiának, hanem a jelenlegi helyzet logikus folyományainak látom a fenti jövőképet.

És igen, legyen az az egyik új közös nemzeti célunk a következő évtizedekre, hogy mindebből a lehető legjobban kimaradjunk. Ezer égető és megoldatlan gondja van ma Magyarországnak és a magyar társadalomnak. Még ezekkel is jó ideig küszködnünk kell, rá is fog menni a nemzedékünk élete és csak reménykedhetünk egy látható előrehaladásban.

De hogy Magyarország tartós problémahalmazaira önként és dalolva ráeresszük korunk legnagyobb civilizációs konfliktusát úgy, hogy ebben a pillanatban − lásd a brit külügy térképét is − tulajdonképpen teljesen mentesek vagyunk tőle?

A Jóisten őrizzen meg minket ettől.