Gomperz Tamás találkozása a valósággal

„Kvótákról ugyan szó nincsen, de hagyományokról igen. És e hagyományok alapján Kanada még annál is rosszabbul teljesít, mint ahogyan azt Gomperz apokaliptikus vázlata sugallja: képzeljék el, még területi és nyelvi szempontok is játszanak…Például a miniszterek egyharmada jellemzően francia anyanyelvű és a tíz tartomány mindegyikének van legalább egy minisztere, aki egyben a tartományért is felelős. Horribile dictu az is előfordult, hogy ha egy tartományból nem került be kormánypárti képviselő, akkor ellenzéki politikust jelöltek miniszternek. És igen, 1969 óta, mindig van például zsidó minisztere is a kormánynak, mely innováció egy másik elfajzott liberális, a jelenlegi miniszterelnök apjához köthető.

Mindez nagyjából tízpercnyi Google-használattal kideríthető volna, hogy további öt perc alatt megtaláljuk azt az információt is, hogy már az előző (konzervatív) Harper  kormány is kvótafetisiszta volt a szó gomperztamási értelmében, tele  nőkkel, kisebbségiekkel, őslakosokkal, kelet-ázsiaiakkal.

Gomperz hangzatos elméletet terjeszt elő arról, hogy a politikát a politikusoknak és nem a szekértőknek kell csinálnia, mert egy kormány politikai döntéseket hoz, majd a csúcsponton felteszi a kérdést: »Na, de mi a történik akkor, ha a költségvetés tervezésénél az orvosminiszter és a tudósminiszter is több pénzt igényel a területének?« Sajnos szerzőnk ezúttal is adós marad a tájékozódással. Tudhatná ugyanis, hogy kanadai hagyomány szerint a költségvetési tervezés nem úgy zajlik e távoli országban, ahogyan azt Magyarországon megszokhattuk. A miniszterelnök úgy terjeszti elő a költségvetést, hogy annak számait előzetesen rajta kívül csak a pénzügyminiszter ismeri.”