„Az elkövetett szörnyűségek az iszlamista terrorizmus kórjával évtizedek óta szembesülő szíriaiak, nigériaiak, szomáliaiak, vagy afgánok és pakisztániak, illetve az izraeliek számára egyáltalán nem meglepő mérete az európaiakat megdöbbentette. Az európaiak – ha a Holokauszttól eltekintünk – a tatárok, a hunok és talán III. Karóbahúzó Vlad (Vlad Ţepeş) óta nem szembesültek ilyen nagyságrendben jelentkező barbársággal és vérszomjjal. (...)
Elutasítva azt a gyakran hangoztatott, de hamis meggyőződést, hogy egy globális, végső soron a modernizálás arab világon belüli kudarcából keletkezett gondot regionális szinten meg lehetne oldani, Bernard Lewis az amerikaiak iraki katonai hadjárata előtt azt javasolta, hogy a muzulmán világban mindenhol ki kell kényszeríteni a szabadságot.
Hiszen ennek hiányában az űrt a zsarnokságok és a „kalifátus”, mint új totalitárius entitás kiépítésére törekvő terrorizmus tölti ki, melynek nemcsak a nyugatiak lesznek az áldozatai, hanem a muzulmánok is. (...)
Ma minden eddiginél világosabb, hogy mind taktikailag, mind stratégiailag, de etikailag, politikailag és filozófiailag is – a Nyugatnak rendkívül sokat kell tanulnia az izraeliektől. Tapasztalatuk szerint a terrorizmus elleni rendőri, pénzügyi-gazdasági és kulturális harc nem sziszifuszi munka és nem feneketlen zsák.
De folyamatos, hosszú távú erőfeszítést igényel, és egy sor áldozatot a személyi szabadságok terén, amit a nyugat-európaiak – a kelet-európaiakkal vagy az amerikaiakkal ellentétben – eddig határozottan elutasítottak, a figyelmeztetések hosszú sora ellenére, melyek a Charlie Hebdo folyóirat elleni merényletben csúcsosodtak ki. Így aztán a nyugati vezetőknek a terrorista kihívásra válaszul talán nem ártana egy Vlad Țepeș-féle mentalitásinfúzió.”