Visszatekintés a családszinódusra

„Míg a sajtó vagy nem számolt be, vagy pedig sokszor a botrányokat keresve számolt be a szinódusról, talán az egyik legüdítőbb fejezet Fülöp atyának köszönhető. A Rómában használt kerékpárját megáldatta a Szentatyával, a képek bejárták a magyar és a nemzetközi sajtót. Elmondaná a történetet?

Magam sem gondoltam volna, hogy ez ekkora szenzáció lesz. Ám a szemfüles újságírók tényleg mindent elkapnak. Ők lesipuskásként mindig kint álltak az épület előtt, és fényképezték, amit csak lehetett. A történet előzménye, amiről talán nem is tudnak, hogy ezt a kerékpárt én kölcsönkaptam az egyik kint tanuló kispapunktól, Grunda Dávidtól. Volt egy kis lelkiismeretfurdalásom is, mert három hétig szegény kénytelen volt gyalogolni emiatt. Sejtettem, hogy nem fogja azt mondani, nem adom oda, de én meg nagyon örültem neki, mert korábban is mindig kerékpárral jártam Rómában. Szerintem ez a legjobb és leggyorsabb közlekedési eszköz a városban. Ám nem akartam minden viszonzás nélkül visszaadni neki. Ezért mikor láttam, hogy mennyire közvetlen a Szentatya, s többször is lehetőségünk nyílik vele beszélgetni, eszembe jutott, hogy egy pápai áldással meggazdagítva adom majd vissza neki a kerékpárt. Az egyik szünetben el is mondtam a Szentatyának a kérésemet: megáldaná-e nekem alkalomadtán a kerékpárt, hogy így adhassam vissza a gazdájának. Ő mosolygott, nevetett és mondta, hogy persze, majd ha úgy alakul, minden további nélkül megteszi. Így történt, hogy egyik este én már hamarabb kijöttem a szinódus végén az épületből, s indultam volna haza, a Szentatya pedig éppen jött ki Antonio Spadaro jezsuita atyával együtt. Na, akkor mondom, itt az alkalom. Odatoltam hozzá a kerékpárt. Ő már látott engem közeledni, és rögtön kapcsolt is, így ahelyett, hogy csak messziről megáldotta volna, kedvesen odajött, rátette a kezét a kerékpárra, hosszan imádkozott – gondolom nem a járműért, hanem a gazdájáért és azokért, akik kapcsolatban vannak vele –, majd még váltottunk pár szót. A megáldott kerékpárt így tudtam pápai áldással visszaadni aztán Dávidnak. Ő tréfásan meg is jegyezte: azt latolgatja, hogy fölteszi a Vaterára, hogy lássa, vajon mennyit adnak most már ezért a kerékpárért, hogy pápai áldás van rajta.

Összefoglalva mi az, amit érsek atya mindenféleképpen kiemelne a szinódusról, amit magával hozott?  

Azt lehetne egyrészt kiemelni, hogy ez a családias légkör pont az ellenkezője volt annak, mint amiről a sajtóban próbáltak beszélni. Másrészt azt, hogy a pápa kihangsúlyozta: ő az, aki irányít, ám mindezt nem uralkodói vággyal teszi, hanem azzal, hogy ő Isten szolgájának szolgájaként van itt jelen. Többször utalt erre, mely összhangban van Krisztus szavaival: »Nem azért jöttem, hogy nekem szolgáljanak, hanem hogy én szolgáljak.« Ez nemcsak a püspököknek szóló figyelmeztetés volt arról, hogy ő itt a vezető, mi pedig figyeljünk rá, hanem példát és mintát is adott ezzel nekünk. Püspökként ugyanezt kell tennünk a saját egyházainkban: egyrészt határozottsággal irányítani, vezetni a ránk bízottakat, másrészt pedig – amely ugyanezt jelenti – szolgálni őket. Nem uraskodni, nem visszaélni a hatalommal és a helyzettel, hanem az utolsónak tűnő legszegényebbhez is ugyanazzal a szeretettel fordulni, mint máshoz. Tehát összességében a szinóduson családélményben volt részem, katolikus egyház élményben volt részem, illetve lelkileg is megerősödtem abban, hogy ezt az utat kell járni, abban a reményben, hogy ez valóban az egyház megújulásának is az útja.”