A terrorizmus ellen a legjobb fegyver, ha békén hagyjuk az ártatlanokat

2015. november 14. 12:51

A vészmadarak és a szélsőséges oldalak már 20 perccel a támadás után az elmúlt pár hónapban Európába érkező menekültek fejét követelték. Azokét, akik pont a terroristák elől menekülnek Európába.

2015. november 14. 12:51
Jámbor András
Kettős Mérce

Bár eddig semmi nem utal arra, hogy a merénylők között menekültek is lettek volna, sőt, a szemtanúk beszámolói inkább tökéletes franciasággal beszélő elkövetőről szólnak, a vészmadarak és a szélsőséges oldalak már 20 perccel a támadás után az elmúlt pár hónapban Európába érkező menekültek fejét követelték. Azokét az emberekét, akik pont a terroristák elől menekülnek Európába, pont a polgárháborúk, pont az Iszlám Állam elől, azokét, akiknek nagy része nem is szunnita, mint az Iszlám Állam, hanem pont síita, vagy nem is muszlim, mint például a szír keresztény menekültek.

Ez az, amit nem szabad tenni. A szabadságot nem lehet feláldozni a rend oltárán, és nem lehet a terroristák kedvére tenni azzal, hogy Európa végzi el nekik a toborzási munkát az iszlamofóbiával, hogy saját magunk változtatjuk Európát egyre inkább olyanná, amilyennek az Iszlám Állam akarja látni és láttatni.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

Igen, az biztos, hogy többet kell tennünk a biztonságunk érdekében, közös EU-s biztonságpolitikára, szorosabb együttműködésre, új eszközökre, talán több pénzre van szükség. És az is biztos, hogy el kell kapni azokat, akik kitervelték, inspirálták, támogatták vagy végrehajtották ezt a merényletet. De az ártatlan embereket, akik nem tettek semmit, nem is támogatják ezeket a merényleteket, nem szabad, hogy bántódás érje. És többet kell tennünk az integrációért és az egyenlőségért is, hogy minél kevesebb ember jusson a szélsőségesek karmai közé.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 103 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szuverén
2015. november 15. 07:57
Nincs bizonyítva, hogy voltak köztük menekültek? Rögeszmés vagy, kezeltesd magad kisfiam. A végén még azt próbálod bizonygatni, hogy keresztények öltek muszlimokat.
Válasz erre
0
0
Szúnyog
2015. november 15. 02:50
Jámbor, az ócska hazaáruló ismét hozza formáját. De várom azt a pillanatot, amikor finanszírozója belátja, felesleges etetnie ezt a figurát.
Válasz erre
0
0
csurcsányi
2015. november 14. 21:15
Európában az ártatlanak látszó muszlimok között vannak a jövő terror akció elkövetői,mert az iszlám HÓDÍTANI jön Európába sosem menekültként!
Válasz erre
0
0
nimród
2015. november 14. 19:59
Aljas baromság, amit ez a sötét alak előad. Annyira ördögi a helyzet, hogy még az ISIS által elüldözöttek is az ő céljaikat szolgálják. Akaratuk ellenére. Egyfelől rövid távon úgy, hogy ők biztosítják a "trójai falovat", ami magába rejti, "becsomagolja" a terroristákat. Másfelől úgy, hogy máris nagy gondot jelentenek Európa számára, hosszabb távon pedig, miután túlzott, illuzórikus várakozásaik nyilván nem teljesülnek, csalódottságuk miatt az iszlám szélsőségesek könnyen beszervezhetik őket. Biztosítva van a tömeges utánpótlás.
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!