Huntingtont igazolta az idő

„Kevesen beszélnek azonban arról, hogy Huntington arra is válaszol, mely civilizációk között alakulhatnak ki a leggyakoribb és legmélyebb összecsapások. Álláspontja egyértelmű: az iszlám és a nyugati civilizáció, vagy ha tetszik, az iszlamizmus és a kereszténység közötti törésvonalak válhatnak a legerősebbé. Hogy mik ennek az okai? Huntington vallási, történelmi és demográfiai okokat említ meg. Először is leírja, az iszlám kialakulásától kezdve a »kard vallása« volt, amely mindig is a katonai erényeket dicsőítette; Mohamed maga is kemény harcos és erőskezű hadvezér volt, s általában az iszlám tanok a hitetlenek elleni háború szükségességét hirdették meg. Itt jegyzem meg, hogy az iszlámban a végcél Allah törvényeinek bevezetése a világ minden szegletében – s ebben nincs kompromisszum, legfeljebb időlegesen. (...)

Most már csak az a kérdés marad, Huntington után szabadon: vajon mi történt az Európai Unió vezetőivel, amikor, az eddigi negatív tapasztalatok birtokában, egyszerre már nemcsak a civilizációk és kultúrák gondos elválasztásában, a távolság megtartásában, hanem a civilizációk keveredésében látják Európa problémáinak a megoldását? Vajon ki vette rá őket arra, hogy ennyire önsorsrontó módon cselekedjenek? Csak nem Richard Coudenhove-Kalergi Páneurópa-terve lappang újra a háttérben (aki egyébként a bécsi Humanitas nevű szabadkőműves páholynak is a tagja volt), melynek szellemében mondta el Churchill híres 1946-os zürichi beszédét, amelyben »Egyesült Európa« létrehozását tűzte ki célul? Csak nem? S egyáltalán, hogy lehet az, hogy még ma is, minden második évben Coudenhove-Kalergi-díjat adnak ki valakinek, aki – úgymond – az európai egység (milyen egység?) érdekében tevékenykedik?

Egy biztos: az iszlám–keresztény, arab országok–nyugati országok viszony – főleg a párizsi terrortámadás után – a végletekig kiéleződött, ezért a sürgős önvédelmi óvintézkedéseket itt és most, azonnal meg kell, kellene tennie Európának.”