Saját Bataclan

„a kasszánál egy férfi foglalja le az eladót, százkilencven centi körüli, valami öreges napraforgómintás ruhát tart oda, segítene-e neki megvarrni, aztán elvinné, a feleségének lesz, ma van a születésnapja, nem tud tűvel-cérnával bánni, de a felesége örülne neki, évikének hívják, kedvesen ejti ki a nevét. végignézel rajta, nyomorultul érzed magad, itt az ország, ahol a férfiak övvel szorítják a hasukra a két számmal nagyobb koptatott farmert és négyszáz forintos szakadt ruhát guberálnak a feleségüknek, mert csak arra futja. te is simán válhatsz egy őszülő, gyermektelen általános iskolai tanárrá, aki boldogan veszi fel másnap a csúnya ruháját, miközben a lányok megjegyzik magukban, hogy ez a szokásosnál is ocsmányabb darab a tanár nénin.

a pultos felkapja a kis varródobozt, megdicséri a ruhaválasztást, most veszed csak észre magad, bámulod őket, persze mi más tehetnél, amíg nem fizetheted ki a pulóvered, kinézel gyorsan az utcára, meglátod magad a kirakatban, ahogy sötétedik, a karikás szemeid, a túl hosszú frufrud, a ronda arcod, amit mindig csak részegen találnak kellemesnek a férfiak, arra gondolsz, te is válhatsz egy ilyen feleséggé, meglepően könnyen megeshet, és majd minden este rizst eszel virslivel a televízió előtt ülve.

kifizeted az összeget, kilépsz az ajtón. elképzeled, hogy öngyilkos merénylők robbantják fel magukat a sarkon, a társaik fegyverrel lövik a járókelőket. arra gondolsz, hogy olyan semminek tűnik a gépfegyver, olyan lehetetlennek, hogy a belőle érkező pár centiméteres valamitől meghalhatnak emberek. meg hogy nincs olyan, hogy végzet, csak rossz helyen rossz időben. talán neked is meglövik a bal karod, és a penny meg a kínai között hasra esel, hogy halottnak tettesd magad. egyszer játszottál a barátoddal olyat, hogy etikátlan kérdéseket tettetek fel egymásnak. arra a kérdésre, hogy kivel találkoznál életed utolsó napján, a családodat mondtad a huszonnégy óra végén. most nekik is megköszönnél mindent, de a nap végén a barátod arcát látod magad előtt, ahogy feléd hajol és megmondod neki, hogy soha nem szerettél még senkit annyira, mint őt. aztán egészen melletted ismét felrobban valami.”