Én Győrfi helyében az első templomban hálaimát adnék, hogy ennyivel megúsztam!

Semmiféleképpen nem lehet bosszúhadjáratnak értelmezni Győrfi Pál menesztését, sokkal inkább egy már régen szükséges váltásnak.

Tegnap Gy. Németh Erzsébettel Bonyhádon jártunk, hogy megnézzük, hogyan áll a múlt héten megtalált gótikus plébániatemplom feltárásának és későbbi bemutatásának ügye. Nos, rosszul.
„Tegnap Gy. Németh Erzsébettel Bonyhádon jártunk, hogy megnézzük, hogyan áll a múlt héten megtalált gótikus plébániatemplom feltárásának és későbbi bemutatásának ügye. Nos, rosszul.
Illetve az örökségvédelmi hatóság és a bonyhádi önkormányzat szerint jól. Ezt írják: »…az előkerült régészeti emléket a helyszínen kell megőrizni, a régészeti emlék részlegesen sem bontható. Ennek értelmében a műemlék megvédését szolgáló műszaki megoldáson dolgozik a tervező az elfedés érdekében.«
Lefordítom: a romokat betemetni, az útépítést folytatni! Hiszen »a beruházás tervezett befejezési időpontját várhatón nem módosítja az eddig végzett régészeti munka.«
Az Index kedden írt arról, hogy Bonyhádnál az épülő 6-os út és az október végi átadási határidő miatt a beruházó önkormányzat úgy dönthet, egyszerűen betemeti a feltárt középkori gótikus templomot, és megépíti fölötte az utat.
Minden jel szerint ezt a döntést hozták meg.”