„Azt írja, újra van igény a Sztálin-kultuszra. Ön szerint mi lehet az oka, hogy Sztálin újra népszerű a fiatalok körben, ráadásul éppen most, amikor Oroszországot ismét egy olyan vezető irányítja, aki erős személyi kultuszt épített maga köré? Mi mozgatja a szovjet nosztalgiát?
Úgy gondolom, hogy nincs más tapasztalatunk, tudásunk a történelemből. Minden más kísérlet arra, hogy új életet kezdjünk, kudarcba fulladt, és minden alkalommal újra Sztálint vesszük elő. Van több tucatnyi Sztálin-múzeumunk és több száz könyvünk Sztálinról, ezt ismerjük tehát. Viszont a szabadság ismeretlen fogalom számunkra. Az orosz nép soha sem élt szabadon. Minden az erőszakra épül és azt is tartja karban. Itt van például Putyin: ő is egyfajta Sztálin, csak kicsiben. Bármennyire is nevetséges, mégis úgy tűnik, az egész világ rémülten néz minket. Beszélgetni a harmadik világháborúról mára teljesen normális dolog. A barátaim jelenleg arról olvasnak, hogyan lopakodott be a fasizmus a harmincas években Németországba és hogyan a leninizmus és a bolsevizmus Oroszországba. A kettő igencsak hasonlít egymásra. Jelenleg a nép, amelyik még mindig a mítoszokban él, a demokráciát már nem demokráciának, hanem dermokráciának hívja. (a dermokrácia az orosz ellenzéki újságírásban a népellenes kormány szinonimája, szitokszava – a szerk.)
2015 májusában Varsóban arról beszélt, hogy amikor Putyin elkezdte azoknak az embereknek a nyelvét beszélni, akik csalódtak a Szovjetunió felbomlása óta eltelt 20 évben, az emberek elkezdték meghallani a hangját, és inkább a múltat választották a jövő helyett. Generációknak kell kihalnia ahhoz, hogy a nép ismét a jövő felé forduljon?
Mi nem dolgozzuk fel a saját múltunkat, hanem vagy félünk tőle, vagy újraalkotjuk. A múlt nem mögöttünk van, hanem előttünk. Ha végignézünk a történelmünkön, azt látjuk, hogy ezt nem is egyszer, de többször is átéltük már. A jelen mindig kiesik a történelemből.
Ön szerint a szovjet generáció kihalásával az emlékezés is véget ér? Minél távolabbra kerülünk a múlttól, annál kevésbé lesz »piacképes« a visszaemlékezés?
Valójában olyan mélyen ülünk a múltban, hogy a következő generáció is ezek közt az emlékek közt nő fel, így a közeljövőben nem fog változni semmi. Bár valami remény mindig van, amiben hinni lehet... Nem hiszem, hogy a 9 éves unokám generációja úgy akar élni, ahogy azt tőlünk látja. Csakhogy ha nem az emberek, akkor ki csinál majd forradalmat, a gépek?!”