„Ha egyik-másik mai jobbos politikusunkon múlna, csak az kaphatna személyi igazolványt, aki hitelt érdemlően bizonyítani tudná, hogy felmenői még a honfoglaló magyarokkal érkeztek ide a Kárpát-medencébe. (...)
Ha az 1848-49-es forradalmat kirobbantó »igaz magyarok« már a 19. század közepén így gondolkodtak volna, akkor az Aradon kivégzett tábornokok alighanem ágyban, párnák között fejezték volna be életüket az emberi kor felső határát megélve. Mert semmi dolga nem lett volna a magyarok forradalmában a német vendéglős fiának Aulich Lajosnak, a szerb katonacsaládból tábornoki rangra emelkedett Damjanich Jánosnak. Nyugodtan gazdálkodhatott volna tekintélyes birtokain az örmény származású Kiss Ernő, és a szintén félig örmény Lázár Vilmos, vagy a horvát Knézić Károly. Békésen ápolhatta volna főnemesi kapcsolatait a hesseni Gróf Leiningen-Westerburg Károly, és aligha kellett volna fegyvert ragadnia a császár ellen az osztrák Lovag Pöltenberg Ernőnek, vagy a német származású Schweidel Józsefnek sem.
De nem így érezték. Október 6-án ők magyarként haltak meg.”