Ostromlott következménytelenségek

„Fülemben cseng a rovatcím: hazánk egy következmények nélküli ország. Mindig bosszantott ez a mondat, hiszen közös felelősségről árulkodik. Van egy vétkes cselekvő, vannak a hatóságok, amelyek nem járnak el megfelelően, van a politika, amely vagy nem vesz róla tudomást, vagy churchilli módon létrehoz egy bizottságot annak elkenésére, és végső soron vannak az egyszeri emberek, akik nem tudják érvényesíteni a köz haragját. Lehet szépíteni, de a következmények hiánya mindannyiunkról állít ki szegénységi bizonyítványt. Újabban már az is felmerül bennem, hogy nem értjük a »következmény« szót. Tudniillik a következmény nemcsak a tett megtorlásáig tart, hanem magában foglalja a cselekvést is az ismétlés megakadályozására.

A kormány – a nemrég bejelentettek alapján – a lakáshitelek után az autóhitelek esetében is mentőövet nyújt. Az intézkedés helyes, hiszen a szerződések átverésen alapulnak, így azok megváltoztatása indokolt. Végül minden devizahiteles kárenyhítést kap. Gondolhatnánk, hogy ezzel happy end, és csapó. Sajnos a történet messze nem ilyen egyszerű. Annyira sugárzik az eufória, hogy mindenki hátradől, ahelyett, hogy a további elvarratlan szálakra is figyelmet fordítana. Vegyünk hát egy ilyen szálat! A Magyar Nemzeti Bank (a tömeges devizahitelek idején a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete) gyakorol felügyeletet a pénzintézetek – így értelemszerűen azok termékei – fölött. A törvényességért felügyel továbbá az ügyészség is. A politikának is féltőn vigyáznia kell(ene) a kisember érdekeit. Ki hagyta jóvá, hogy ez a termék megjelenjen a piacon? Ha senki, akkor miért nem? Ha valaki jóváhagyta, akkor ő most hol van? Bocsánatot kért-e bárkitől? De emlékezzünk csak: a devizahitelek beborulása előtt már bőven cikkeztek arról, hogy ennek nem lesz jó vége. A felügyeletet gyakorlók közül senki nem nézett TV-t, senki nem olvasott újságot, tanulmányt? Ha nem, miért nem? Ha igen, akkor mit tettek másnap? Mi biztosítja a polgárokat arról, hogy nem lesznek újra egy csalafinta banki konstrukció áldozatai? (...)

Az egyéni felelősség mellett gondot kell fordítani a közösségi felelősségre is. Nem elég egy hibának az egyes embert érintő kihatásait orvosolni. Mind a két esemény további intézkedésekért kiált. Vagy ne legyenek felügyeleti és rendészeti szerveink, vagy azok végezzék megfelelően a munkájukat. Ha hibáznak, akkor legyen felelős, továbbá változzon a struktúra, ha a problémát rendszerhiba okozza. Ezek együttesen teremtenek harmóniát. Mindig lesznek új kihívások, amelyek váratlanul érik az államapparátust. Ezzel mindenki számol. Azonban a társadalmi szerződés akkor teljes, ha az állampolgár bízhat az állami védelemben. Nem a seb orvoslásában, hanem abban, hogy megóvják a sebesüléstől. Kerüljön hát az intézményi feladatok és kötelezettségek közé a baj megelőzése! Ehhez azonban először a régebben ejtett sebek rendszertanulságait kell levonni, és aszerint eljárni.”