Soros Ferenc

2015. október 11. 10:35

A pápa megússza annyival, hogy a hívek nyugodtan semmibe vehetik, amit mond, Sorost azonban az ellenségnek kijáró figyelemben részesíti és rágalmazza a Heti Válasz.

2015. október 11. 10:35
Révész Sándor
Népszabadság

„A Heti Válasz olvasói most már tudják, hogy Ferenc pápa és Soros György ugyanazt a szellemiséget képviseli. Azt, amit a lap utál. Mindkét férfiúról azt írták, hogy a korlátlan bevándorlást és befogadást szorgalmazzák. A pápa megússza annyival, hogy a hívek nyugodtan semmibe vehetik, amit mond, »a pápai tévedhetetlenség ugyanis kizárólag hit és erkölcs dolgában érvényes«.

Sorost azonban az ellenségnek kijáró figyelemben részesítik és rágalmazzák. Soros a legkevésbé sem ösztönzi a korlátlan bevándorlást, és a lap állításával szemben azt sem írja, hogy minden menekült ott települhet le, ahol akar. (...)

De Soros realista, és tudja, hogy ha ez hosszabb távon sikerülne, az elkövetkező években akkor is be kell fogadni az Európai Uniónak évente úgy egymillió menekültet (az EU lakosságának 0,2%-át), a sikeres befogadásnak pedig kettős feltétele van: a menekült oda kerüljön, ahová szívesen megy és ahol szívesen is fogadják.

Orbán Viktor és pártja azzal vádolta a Migration Aidet, hogy Soros pénzén szervezi a kormányellenes tüntetéseket. Ezt a hazugságot azóta sem sikerült valószínűsíteni, viszont sikerült a Heti Válaszban megismételni, és azt a látszatot kelteni, mintha lenne benne valami igazság attól, hogy valóban vannak olyan emberjogi, menekültügyi, karitatív szervezetek, amelyeket Soros alapítványai nyíltan és büszkén támogatnak. Hisz ezt teszik sok évtizede szerte a világon, mivel jelentős részben éppen erre alapították őket.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 104 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tevevanegypupu
2015. október 12. 08:22
A röhej az egészben az, hogy Soros saját hitsorsosainak legnagyobb rosszakarója ezzel a javaslatával.
lajkakutyus
2015. október 11. 19:45
Jól benyaltál Révész, mehetsz aludni!
Sulammit
2015. október 11. 19:24
Mint tudjuk, kutyából nem lesz szalonna Révész úr!
2015. október 11. 19:09
Cuki falat ez a bizalomgerjesztő, jóarcú, révedező Révész, Sorosért sorosan aggódó, akiből simán kinézni egy egyetemi végzettséget a Közép-Európai Egyetemről!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!