Ez a történet az emberségről szól

„Áttérve az interjúdra, amiben elég kemény szavakkal kritizálod a hazai egyházi vezetést, úgy tűnik, mintha éles határvonal húzódna a magyar és az osztrák szemlélet között.

2002 óta részben Bécsben, részben pedig Budapesten élek, kint is doktoráltam. Mivel itthon nem volt lehetőségem arra, hogy a szakmámban érdemi munkát végezzek, ezért kint is maradtam dolgozni. Valóban úgy érzem, két világ között járok, amikor munkába indulok Budapestről, vagy hazafelé tartok. Amikor kint arról mesélek, hogy mi minden történik idehaza, szinte el sem hiszik, de fordítva is ez a helyzet. Hatalmas különbség van a két ország közéleti, politikai és egyházi felfogása között, ami nyilván össze is függ egymással, hiszen az egyház mindig az adott társadalmi közegből táplálkozik. Jóllehet néha – különösen prófétai időkben – az egyház egyfajta kontraszttársadalommá válik, megpróbál ellenpólust képezni (például a kommunizmus éveiben Lengyelországban). Ausztriához képest a gondolkodásbeli különbség teológia kérdésekben és egyházi vonalon nem hogy csökkent volna az elmúlt tíz esztendőben, inkább nőtt. Jóllehet, a rendszerváltás után megjelent a nyitottabb szemléletű teológia, de ezt az új évezredtől kezdve szinte teljesen kiszorította a konzervatív, néha már reakciós szemlélet. Így mielőtt az egyház 40 éves Csipkerózsika-álmából felébredve új lendülettel frissebbé és modernebbé válhatott volna, már vissza is rendeződött minden, a valódi megújulás elmaradt. A menekültkérdéshez visszatérve: fontos tudni, hogy Schönborn bíboros 1945-ben menekültként érkezett Csehországból Ausztriába, így személyes érintettsége miatt is nagyon érzékenyen gondolkodik ebben az aktuális kérdésben. Ahogy érzékelhetően fokozódott a helyzet, több mint 10 ezer levelet írt, befogadásra buzdítva minden egyházi intézményt és plébánost. Az volt a lényegi felismerése, hogy valami konkrétat kell tenni mielőbb. Azóta egyértelműen látható, hogy nőtt az egyház hitelessége, még a szekulárisan gondolkodók körében is. Magyarországon éppen ennek az ellenkezőjét érzékelem. Igazából nem is értem, mi történik idehaza. Félelemkeltés zajlik, a társadalmi gyűlöletspirál megszakításában az egyház fontos szerepet játszhatna. Természetesen nem gondolom, hogy a keresztény egyházaknak kellene megoldaniuk a helyzetet, de most igazán itt a lehetőség legalább szimbolikus értelemben és mértékben tanúskodni az irgalmasságról.

Maga a megszólalásod szerinted szerencsés volt? Érkeznek például reakciók, miszerint szinkretista lennél, nem tudod, mi az a felszabadítás teológiája... (...)

Az is érdekes jelenség, hogy itthon Ferenc pápát szinte tilos összekötni a felszabadítás teológiájával. Persze magáról a felszabadítás teológiájáról is keveset tudnak az emberek, leegyszerűsítve összemossák a marxizmussal, és mint ilyen, azonnal vörös posztó lesz a szemükben. A bécsi teológián rengeteg felszabadítás teológiáját képviselő professzor tanít, szép számmal vannak ilyen kutatóműhelyek, egymást érik a konferenciák. Ezeken a fórumokon mindig is nagyon lelkesen vettem részt, így ismerhettem meg személyesen Ferenc pápa egykori tanárát, lelki mesterét, az argentin Juan Carlos Scannone-t. Többször is meghívtuk Bécsbe az elmúlt évekbe, ő az argentin felszabadítás teológia és filozófia egyik alapító atyja, mind a mai napig Ferenc pápa fontos tanácsosa. Fantasztikus volt látni és hallani ezt az embert és megérteni, hogy miről is szól ténylegesen a felszabadítás teológiája. Ahogy Ferenc pápa mondja: »egy szegény egyházat szeretnék, a szegények egyházát szeretném«, amiben senki nem kirekesztett vagy másodrangú, hanem testvér. Ahol mindenki otthonra talál. Nos, ezen a ponton én magam is a felszabadítás teológiájának képviselője vagyok.

Ha ezzel a kijelentéseddel még nem, akkor sok olvasómnál azzal fogod elvágni magad, hogy részt vettél a Pride felvonuláson. Miért mentél el oda?