Az eddigi legizgalmasabb szüretemen vagyok túl

Az idei szüretet is nagy reményekkel vártam, mint ahogy az mindig lenni szokott; főleg a 2014-es évjárat kihívásai után. A reménykedés nem volt alaptalan, hiszen növényvédelmi szempontból - egy rövid lisztharmatnyomással teli időszakot leszámítva - nem volt kritikus a helyzet. A szüret kezdetéig (augusztus 31.) és első szakaszának lezárásáig a 2011-12-es évjáratok emlékképei villantak fel, minden a normál kerékvágásban zajlott. Azonban megérkezett a nem várt eső, nem várt mennyiségben; az ebben az időszakban mért átlagos mennyiség több, mint négyszerese hullott le. Volt olyan nap, hogy leesett 50 mm csapadék, aminek a Kalahári-sivatagban bizonyosan örülnének, de a Mátrában túlzóan sok(k) volt.

Ami jó hír: a szőlő jól reagálta le a kialakult helyzetet. Fontos döntéseket meghozva, a szüreti ütemtervet többször megváltoztatva az utolsó két hétben sikerült ép állapotban megmenteni a termést, ami inkább egy evakuáláshoz hasonlított.

Minden szőlőfajtát két-három ütemben szedtünk (október 13-ával bezárólag), és ami érdekes az az, hogy a szőlőben lévő beltartalom egy bizonyos ponton túl nem tudott koncentrálódni, a mustfok nem szállt el az égig. Hozamkorlátozott szőlőim leve minden esetben spontán erjedt (vagy még erjed); a „leg” kategóriába a diósi kékfrankost és cabernet franc-t, valamint a Fáy-dombról való hárslevelűmet sorolnám: részletgazdagság, gyümölcskoncentráció, csodálatos illataromák demonstrációja van bennük...

Ez 2015... Az eddigi legizgalmasabb szüretemen vagyok túl.