Mi történik, ha egy szépíró kilép a mágikus realizmus adta keretekből, és megpróbál zsánerregényt írni? Salman Rushdie pontosan erre vállalkozott a Két év, nyolc hónap, huszonnyolc nap című művével. Sikeres lehet a kísérlet? Vagy maradjon inkább mindenki a maga kaptafájánál? Elmondjuk.
Két év, nyolc hónap, huszonnyolc nap – azaz egészen pontosan ezer és egy éjszaka. Ez a címben is jelzett mágikus szám uralja Salman Rushdie új regényét, amelyben a dzsinnek földje és az emberi világ között hosszú évszázadok után újranyíló kapuk furcsa eseményeket, végső soron pedig pusztító háborút hoznak el a Földre. Rushdie-tól eddig sem volt idegen a mágikus elemekkel, természetfelettivel való játszadozás, most azonban a regény alapötletét ez, egy tisztán fantasy-elképzelés adja.
A történet szerint Dunia, a dzsinnhercegnő évszázadokkal ezelőtt beleszeretett egy arab filozófusba, ibn Rushdba, akit a nyugati világ leginkább Averroësként ismer – rajta keresztül jutottak el a „sötét” középkor Európájába Arisztotelész tanításai. Dunia az együtt töltött két év, nyolc hónap, huszonnyolc nap alatt több tucatnyi utóddal ajándékozza meg a filozófust, aki eközben leginkább továbbra is Al-Ghazalival vitatkozna Isten természetéről – pontosabban létezéséről. Dunia utódai szétszóródnak a világban a következő évszázadokban: egyedül hiányzó fülcimpájuk különbözteti meg őket a többi embertől.
A világok közti csatornák azonban napjainkban egy hatalmas, minden elsöprő New York-i vihar következtében újranyílnak. Averröes és Al-Ghazali porhüvelyei újrakezdik vitájukat: utóbbi három kívánságát elhasználva arra kéri a leghatalmasabb sötét dzsinnt, hogy félemlítse meg az embereket, hogy azok újra Istenhez forduljanak. A dzsinn három társával terrorkampányba kezd a Földön. Egyedül Dunia és leszármazottai, a kertész Mr. Geronimo, a képregényrajzoló-könyvelő Jimmy Kapoor, a nehéz sorsú Teresa Saca és a többiek állíthatják meg a sötét dzsinnek birodalmát.
Ez eddig elég jól hangzik, nem?
A regény alaptörténete, mint láthatjuk, egy tiszta fantasy-történet. Gonosz és jó dzsinnek, új szuperképességeket szerző átlagemberek, apokalipszis szélén álló világ. A megvalósítás viszont, mint azt egy Salman Rushdie-tól el is várhatjuk, csak nyomokban emlékeztet klasszikus zsánerregényre. Elbeszélőnk egy, az események után egy évezreddel élő történetmesélő, aki gyakran felhívja a figyelmünket, hogy ez a történet mára már inkább mítosz, mint történelem; és gyakran szabadkozik, hogy a véres részleteket inkább elhallgatja.
Rushdie néhol meglepő popkult- és geek-utalásokkal teletűzdelt prózája: mondatai, szófűzérei, hasonlatai gyönyörűek, nem lehet róluk sok rosszat elmondani, mestere az angol nyelvnek. Azonban az elbeszélői pozíció és ez a gyönyörű próza alkalmatlannak bizonyult egy zsánertörténet elmesélésére. A történet időben, térben és karakterek között csapong – ez utóbbi különösen azért fájdalmas, mert izgalmas karaktereket kapunk, csak egyáltalán nincsenek rendesen kifejtve. Mindenki megkapja a maga tizenöt percét, aztán néha hirtelen újra felbukkan, amikor már teljesen elfeledkeztünk róla.
Olyan, mintha egyszerre két regényt olvasnánk: Rushdie remek prózája ott működik igazán, ahol Istenről, szerelemről, filozófiáról, emberiségről, nyelvről, történelemről és a történetmesélés természetéről, vagy éppen a regénybe ágyazott mesékről van szó. Elbukik viszont akkor, amikor a konkrét akcióról, a dzsinnek cselekedeteiről, annak hatásairól, a saját szuperképességeikre ráébredő dzsinn-leszármazottakról, vagy éppen a szereplők motivációiról van szó: tehát ott, ahol egy zsánerregénynek igenis komoly felelőssége lenne.
Végső soron azt mondhatjuk: jobban jártunk volna, ha Rushdie nem erőlteti (mert néhol bizony így érződik) a zsáner-vonalat, és egész egyszerűen ír egy mágikus realista regényt. A fantasy-ponyva szépirodalmi megdicsőülése nagy bánatunkra elmaradt.
(A regényt magyarul a Helikon adta ki.)
Mennyire felkészült Európa a válságokra? Karácsony Ádámmal az uniós készletezési stratégiáról, Brüsszel háborús hangulatáról és a Régiók Bizottságában elfogadott jelentéséről beszélgettünk.
A hírhedt jelenet kiváltó okáról egy, az elnöki párról szóló könyv rántja le a leplet.
A Bartók-örökségtől Afrikán át Amerikáig: Daniel Mamah regényében nemcsak a szülei csodálatos szerelméről mesél, hanem arról is, milyen nehézségekkel kellett megküzdenie a múlt század második felében egy magyar–afrikai házaspárnak. Interjúnk a Bartók-leszármazott pszichiáterrel.
Harminc év versei, ezt dünnyögtem félhangosan magam elé. Aztán arra gondoltam, hogy ez mit jelent. Győrffy Ákos írása.
Számíthattok rám; még nagyobb elszántsággal folytatom a munkámat, amelynek során a jövőben több elemzést és kevesebb influenszerkedést láthattok majd tőlem.
Rekordszámú szavazat mellett hirdették ki a 2026-os Zsoldos Péter-díj nyerteseit.
Forsthoffer Ágnes a társadalom részéről jelentkező „jogos igénnyel” magyarázza.
Meddig árad még a TISZA, milyen hibákat követett el a Fidesz-kormány a kultúrpolitikában?
