Vajon mit keresek ebben a társaságban?

„Huszonnyolc évesen olyan művészek mellett zsűrizel, mint Sebestyén Márta, vagy Sebő Ferenc. Mennyire érezted magad méltónak erre a feladatra?

Már a Fölszállott a páva második évadjára is felkértek, de akkor nemet mondtam, mert érdemtelennek tartottam magam rá. Aztán amikor a Gyerekpávával megtaláltak, úgy voltam vele, hogy ha így gondolják, akkor biztosan van létjogosultságom ebben a szerepben. Mellettem nyilvánvalóan nem a szakma lobbizott, hiszen a lefektetett fekete-fehér szabályok mást diktálnának. Az én felkérésem a laikus közönségnek szól; hogy léteznek fiatalok is, akik a népzenei kultúrára nem úgy néznek, mint amit múzeumba kell zárni, hanem az életük része. A Fölszállott a Páva első évadában versenyzőként azt mondtam: »Ez a műfaj nem vitrinbe való«. Ez a mondat végül hozzámtapadt, és szerintem ennek köszönhetem, hogy ilyen helyzetben találom most magam. Elsőre persze jogos lehet a kérdés, hogy mit keresek ebben a társaságban, de ez talán arra is rávilágít, hogy nemcsak a levéltárból elindulva a film-adatbázison keresztül lehet a népművészetet művelni, hanem benne élni fiatalként, és élvezni is.

Tanítasz néptáncot?

Szoktam tanítani, de nincs állandó csoportom. Rengeteg helyszínen, nagyon sokféle társaságnak tanítok táncot, és kifejezetten élvezem, ha laikus közönséggel találkozom, vagy olyan emberekkel, akiknek előítéleteik vannak a néptánccal szemben. Az életem úgy hozta, hogy nincsen saját csoportom  - hol a Jogi Egyetem miatt alakult így, hol a Fonó miatt.”