A világvégéről

„Egy reggelen felébredvén azt olvastam, Svédországban egy leszbikus püspöknő felajánlotta az egyik templomot a migránsok számára és egyúttal javasolta azt is, hogy a kereszteket takarják le, mert azok alkalomadtán idegesíthetik a mohamedánokat. Mondjuk én még javasoltam volna oltárterítőnek a próféta zöld zászlaját is. Az más kérdés, hogy a mohamedánok mit szólnak hozzá, hogy vendéglátójuk egy leszbikus nő. Valamint az is kérdéses, a toronyban hogy mutat majd a müezzin a nagyharang mellett. A hír olvastán, különösebb megfontolások nélkül is nyilvánvalóvá vált, hogy a világ megérett a pusztulásra. (...)

Arról is értesültem, hogy a svéd egyház nem minden tagja értett egyet a kinevezéssel, olyannyira, hogy a multikulturalizmus nevében Ugandából hívtak érseket felszentelni saját püspöküket. Ezek a négerek megbízhatóan homofóbok, ezért van túlnépesedés Afrikában.

Itt tartottam a hír feldolgozásában, mikor megszólalt a rádió és Szigetvári Viktor kezdett nyilatkozni. Ott álltam, beszorulva a leszbikus, svéd püspöknő és Szigetvári Viktor közé tehetetlenül. Nem tudtam eldönteni, melyik az ijesztőbb. Hogy Szigetvári miről és mit nyilatkozott arra nem emlékezem, nem csak a mostanira, az előzőekre sem, mert szerintem még sohasem nyilatkozott olyat, amit érdemes lett volna megjegyezni.

De kétségbeejtő volt.

Az értelmiségi agy már csak olyan, hogy mikor a valóság szorongatni kezdi, absztrakciókba menekül. Nekem is csak az jutott eszembe, hogy nem kell választanom, melyik dolog szörnyűbb, mert egy tőről fakadnak. Világunkat – mint annyi más világot/civilizációt – a hülyeség fogja romba dönteni. És romjain majd körtáncot jár Szigetvári Viktor és a leszbikus, svéd püspöknő a migránsok álmélkodó tekintete előtt.”