Mikor ébred a magyar társadalom a mély hipnózisból?

„– Professzor úr, számított erre a fordulatra?

– Szinte biztos voltam benne, de azt nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan bekövetkezik. Valami miatt sürgős lett a játékosoknak, hogy amit eddig béreltek, azt most a nevükre is írják. Szeptember 21-én írta alá a kormányhatározatot a miniszterelnök, és az év végéig be is akarják fejezni.

– Miért baj a földvásárlás lehetősége? Hiszen nagy – az árverés révén a lehető legnagyobb – összeghez juthat általa az államháztartás.

– Ez utóbbiban azért annyira nem vagyok biztos, hiszen bérelt földeket dobnak piacra. Olyan ez, mint amikor lakottan vesz valaki házat. Először is az állam nem tulajdonosa, hanem csak kezelője a közös nemzeti földvagyonunknak. Azért bíztuk rá, hogy azzal a közjót szolgálja, és nem azért, hogy dobra verve a spekuláns tőkeérdekeltségek magánvagyonait gyarapítsa, ami egyúttal minden eddiginél nagyobb birtokkoncentrációt tesz lehetővé. Hiszen gondoljon bele: az árverés során az tud többet adni a földért, akinek többje van. S ez biztos nem a valóban „kérges tenyerű” gazda. A nagyok el tudnak menni akár több millió forintos – ám a nyugat-európaihoz képest még mindig töredéknyi – hektárárig is. Ez – harminc-ötven-száz hektáros birtokméret esetén, mely egy család tisztességes megélhetéséhez ma Európában szükséges – akár százmillió forintot is jelenthet. Rendelkeznek a gazdálkodó családok vagy a fiatalok ekkora szabad összeggel?! (…)

– Biztos abban, hogy egyetlen családi gazda sem jut majd birtokhoz?

– Dehogynem! A tájékoztatás szerint összesen 380 ezer hektárnyi területet 52 ezer földrészletben szándékoznak árverésre bocsátani. Ebből 41 ezer legfeljebb néhány hektárnyi. Valószínű, hogy e diribdarab, rossz fekvésű, alig használható földek többsége családokhoz kerül. A maradék 11 ezer földrészlet viszont nagy területű, ezek lesznek a nagybirtokosoké. Az állami földbérletekhez hasonló szemfényvesztés része, hogy sokakhoz kerül majd egy kevéske föld. Kevesekhez viszont annál több.”